Vádemelés a milliárdos BKV végkielégítések ügyében
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA BKV-val kapcsolatos gyanús végkielégítések és megbízási szerződések ügyében lezárult a nyomozás, a Központi Nyomozó Főügyészségnek (KNYF) most harminc napja van arra, hogy eldöntse, kik ellen milyen bűncselekményekért emel vádat, és elkészítse a vádiratot. Ez a határidő legfeljebb 90 napra meghosszabbítható cikkezi a Népszabadság.
Az ügyészség három ügycsoportban vizsgálódott, egyfelől az úgynevezett gyanús végkielégítések ügyében. Emlékezetes, hogy a BKV-ügyek Szalainé Szilágyi Eleonóra - 100 milliós végkielégítésével" kezdődtek. A BKV volt humánpolitikai igazgatója úgy vette fel a tetemes végkielégítést, hogy közben tovább dolgozott a cégnél, az akkori közlések szerint 1,2 milliós fizetésért. Nem ő volt azonban az egyetlen, aki ekkora összeget "szakított" a cégtől.
Balogh Zsolt vezérigazgató-helyettes, egy ideig megbízott vezérigazgató interjújából vált szállóigévé a Nokia-doboz mint a korrupció mértékegysége. Egy dobozba 15 millió forint fért el. Balogh elmondása szerint bevett gyakorlat volt, hogy egyes cégek a pályázaton elnyert munka díját később jelentősen felemelték, majd az elnyert megbízás értékének 40 százalékát visszajuttatták a városháza egyes vezetőinek, köztük Hagyó Miklósnak volt főpolgármester-helyettesnek.
Népszabadság
Balogh Zsolt vezérigazgató-helyettes, egy ideig megbízott vezérigazgató interjújából vált szállóigévé a Nokia-doboz mint a korrupció mértékegysége. Egy dobozba 15 millió forint fért el. Balogh elmondása szerint bevett gyakorlat volt, hogy egyes cégek a pályázaton elnyert munka díját később jelentősen felemelték, majd az elnyert megbízás értékének 40 százalékát visszajuttatták a városháza egyes vezetőinek, köztük Hagyó Miklósnak volt főpolgármester-helyettesnek.
Népszabadság
- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?