Vállalkozásokat is bevonnak a szakképzésbe
Gyakorlatorientált, hároméves szakképzést alakítanak ki, s a gyakorlati oktatásba a kisebb vállalkozásokat is bevonják majd - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára csütörtökön Székesfehérváron, ahol megnyitotta a pályaválasztási kiállítást.
A szakképzés rendszerének átalakítása azért vált szükségessé, mert jelenleg túl hosszú a képzési idő, s a megszerzett szakmunkás-bizonyítvány mögött sok esetben nincs tényleges gyakorlati tudás. Azt már a munkahelyén kell megszereznie a fiatalnak - fejtette ki Czomba Sándor.
A gyakorlatorientált szakképzés során a manuális képzésben - az iskolai tanműhelyek mellett - nagyobb mértékben számítanak a kisebb vállalkozásokra, egyéni vállalkozókra, s anyagilag is ösztönzik majd őket arra, hogy részt vállaljanak a feladatból. Továbbá magasabb normatívával igyekeznek a hiányszakmák oktatására késztetni az intézményeket.
A várhatóan a 2011/2012-es tanévben induló új szakképzési rendszerben meg kell találni az európai uniós támogatással létrejött, korszerű tanműhelyekkel rendelkező, de a velük szemben támasztott reményeket nem mindenütt beváltó térségi integrált szakképző központok (tiszk) helyét, s lehetőségeit - mondta az államtitkár.
Bővíteni akarják a gazdasági kamarák szakképzésben betöltött szerepét is, azok a jelenlegi 26 helyett 125 szakmát "felügyelnek" majd. A jövőben várhatóan nemcsak a vizsgabizottsági elnökök delegálása lesz a dolguk, hanem akár tankönyvet írathatnak vagy esetenként a vizsgakövetelményeket is meghatározhatják.
Czomba Sándor közlése szerint azonban az állam felügyelő, monitorozó szerepére továbbra is szükség lesz, s garanciák beépítésével biztosítják, hogy a kamarák valóban felkészülten, hozzáértő szakemberek foglalkoztatásával éljenek a lehetőséggel.
Úgy véli, ahhoz, hogy elegendő jól képzett szakmunkás kerülhessen ki a munkaerőpiacra, a jelenlegi szakmunkástanuló-létszámot legalább a duplájára kell növelni. Az új szakképzési rendszer kialakításának folynak a műhelymunkái - közölte az államtitkár.
A Közép-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ által szervezett, szombat délutánig nyitva tartó pályaválasztási kiállításon 67, szakképzést folytató iskola és felnőttképző intézmény mutatkozik be az Árpád Szakképző Iskola és Kollégiumban. A rendezvényre ötezernél több fiatalt, illetve szülőt várnak.
Czomba Sándor kiemelte: a hasonló kiállításoknak komoly szerepük lehet a pályaválasztásban, amely nem egy "ad hoc" lépés, hanem a szülők, a pedagógusok és a gyerekek együttgondolkodásának, átgondolt döntésének az eredménye.

- 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!
Részletek
Jegyek
- 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.
Részletek
Jegyek
- 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.
Részletek
Jegyek

Conflict Night: rémálom HR-helyzetek a színpadon