kapubanner for mobile

Változások a Henkel Magyarország Kft. igazgatóságában

A Henkel Magyarország Kft. felsővezetésében idén tavasszal két személyi változásra került sor: március 1-jétől Aczél Nóra tölti be a HR-vezetői pozíciót, április 1-jétől pedig Maurizio Salvaggio vette át a Henkel Consumer Brands üzletág vezetését.

Március elején, a HR terület élén, és egyben a vállalat felsővezetőségében Aczél Nóra váltotta Gera Csilla HR CEE vezetőt, aki több mint két évtizedes elkötelezett munka után távozott a vállalattól. Nóra karrierje a Mondelez (akkor Cadbury) cégnél indult, majd ezt követően számos regionális HR pozícióban dolgozott olyan vállalatoknál, mint az adidas délkelet-európai központja, vagy a Booking.com EMEA Partner Services üzletága. 2021-ben csatlakozott a Henkel Magyarország csapatához Senior Business Partnerként. A szakember vállalaton belül kezdetben a teljes hazai Henkel Adhesive Technologies üzletág stratégiai HR támogatásáért felelt, beleértve a Henkel környei ragasztógyár és az európai Adhesive Operations központ (AOHUB) budapesti csapatait is. Ezen kívül egy európai Diversity, Equity & Inclusion projektet koordinált. 2023-tól a Henkel Consumer Brands helyi üzletág szervezetfejlesztési folyamatainak megvalósítását segítette.

Maurizio Salvaggio a magyarországi Henkel Consumer Brands üzletág-igazgatói posztját április elsejétől Szak Zsuzsanna, Henkel Consumer Brands üzletág igazgatótól vette át, aki a vállalaton belül a Henkel düsseldorfi központjában Global Category igazgatóként folytatja tovább karrierjét.

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek