kapubanner for mobile

Változhat a rehabilitációs hozzájárulás rendszere

Felülvizsgálhatja a kabinet a rehabilitációs hozzájárulás rendszerét a vállalkozók adminisztratív terheinek csökkentésére irányuló kormányzati program keretében úgy, hogy az alapelvek nem változnak - cikkezi a Magyar Nemzet.

Egy fideszes képviselő írásbeli kérdésére az Országgyűlés honlapján elérhető miniszteri válasz szerint a kormány jelenleg annak lehetőségét vizsgálja, hogy a rehabilitációs járulék konstrukciójával milyen módon lehetne még jobban ösztönözni a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatását, csökkentve ugyanakkor a munkáltatók adminisztrációs terheit.

Többször felmerült korábban, hogy a rehabilitációs hozzájárulás az eredeti célját nem, vagy nem megfelelően teljesíti, ezért felül kell vizsgálni a konstrukciót - mondja Matolcsy György. A nemzetgazdasági miniszter felhívta a figyelmet arra is, hogy a rehabilitációs hozzájárulás mértéke az elmúlt időszakban többször változott, 2011-ben a hozzájárulás mértéke évente 964 500 forint/fő.

Jánosiné Bene Ildikó (Fidesz) azért fordult a miniszterhez, mert úgy véli, hogy az egészségügyi, elsősorban a fekvőbeteg-ellátó intézményekre a törvényi szabályozás jelenleg elviselhetetlen anyagi terhet ró. A Széll Kálmán-terv részeként áprilisban bejelentett bürokráciacsökkentő programban az olvasható, hogy a rehabilitációs hozzájárulást - másik öt adónemmel együtt - éves fizetési kötelezettséggé alakítják át.

MTI/Magyar Nemzet
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek