Varga Pincészet: a magyar borpiacnak 70 százaléka fekete
A magyar piacon legalább 60-70 százalékra tehető a feketén értékesített borok aránya - állítja a Varga Pincészet az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében.
Varga Péter, az évente 11 millió palack bort értékesítő Varga Pincészet tulajdonosa úgy fogalmaz: érthetetlen, hogy miért is tűrte ilyen sokáig ezt a helyzetet a kormány. A közlemény utal korábbi hivatalos statisztikákra is, miszerint a belföldön forgalomba hozott borok legalább 45 százaléka kikerüli az adózást. (Ezt a hegyközségi szőlőtermesztési és bortermelési statisztikából illetve a befizetett forgalomba hozatali járulék értékéből és az export-import egyenlegéből számították ki.)
A közlemény ismerteti: a legnagyobb hazai borászat saját számadataiból is kitűnnek a feketeértékesítés okozta károk. Amikor az első Orbán-kormány bevezetette a zárjegyet, értékesítésük az előző évhez képest 35 százalékkal nőtt, amikor pedig a Medgyessy- kormány megszüntette, 24 százalékkal csökkent.
A társaság szerint a zárjegy bevezetése lehetőséget teremtene arra, hogy a kormányzat a borászatok adminisztrációs terheit és költségeit jelentősen csökkentse. Az ebből fakadó megtakarítás pedig fedezné a zárjegy beszerzésének és felhelyezésének költségeit.
A közlemény emlékeztet arra, hogy a napokban Font Sándor fideszes országgyűlési képviselő, az Országgyűlés Mezőgazdasági Bizottságának elnöke az adótörvényhez módosító javaslatot nyújtott be, amelyben kezdeményezte a borzárjegy újbóli bevezetését. Az indítvány szerint a javaslat segítené a magyar borágazat megtisztulását, a feketekereskedelem és a borhamisítás visszaszorítását.
Horváth Csaba, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának (HNT) főtitkára a témával kapcsolatban az MTI-nek azt mondta, hogy feketekereskedelem arányára ezen a területen semmiféle statisztika nincs. Szerinte minden erről alkotott vélemény csak feltevésen alapszik.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?