Végelszámolás helyett egyre több a kényszertörlés
Mintegy 6800 vállalkozás szűnt meg végelszámolással tavaly július 1-je és idén június 30-a között, 55 százalékkal kevesebb, mint az előző 12 hónapban, ám ugyanebben az időszakban csaknem 27 ezer céget kényszertörléssel zártak be – hívta fel a figyelmet a feketelista.hu portál csütörtökön.
A feketelista.hu emlékeztet, hogy jogszabály-módosítás helyezte hatályon kívül a kényszer-végelszámolási formát 2012-től. Helyébe új megszűnési formaként a kényszertörlési eljárást léptette, hogy meghatározott esetekben meggyorsítsa a cégnyilvántartásból a cégek kivezetését.
A közlemény szerint a társaságok nagy része nem jut el a végelszámolásig, mivel a cégbíróság előzőleg kényszertörléssel vezeti ki ezeket a nyilvántartásból.
A feketelista.hu közleményében rámutat: a végelszámolást saját elhatározásából kezdeményező tulajdonos az eljárás ideje alatt is folytathatja gazdasági tevékenységét, lezárhatja az eljárást, és dönthet a továbbműködésről is. Ám ha a cég nem tudja a vele szembeni követeléseket a vagyonából kielégíteni, akkor a cégbíróság felszámolást kezdeményez.
Kényszertörlési eljárás alatt a cég már nem folytathat gazdasági tevékenységet, nem hozhat az eljárással ellentétes döntéseket, és az eljárás mindenképpen a cég törlésével zárul.
A feketelista.hu összesítése szerint az elmúlt 12 hónapban a legtöbb céget, 1045-öt, Pest megyében "végelszámoltak". Egy évvel korábban még 1911, két évvel korábban pedig 4003 vállalkozás végelszámolására került sor a megyében.
Győr-Moson-Sopron megyében 260 társaság kezdeményezett végelszámolást az egy évvel korábbi 451-gyel szemben. Komárom-Esztergomban 235, Zalában 205, Baranyában 204, Hajdú-Biharban pedig 203 céget végelszámoltak.
A legkevesebb, 75 cégtulajdonos Tolna megyében, illetve 62 tulajdonos Nógrád megyében választotta a piacról való kivonulásnak ezt a módját.
Budapesten az elmúlt 12 hónapban 2876 társaság próbálkozott végelszámolással rendezni pénzügyeit. Egy évvel korábban még 8277, két évvel ezelőtt pedig 14 551 cég neve szerepelt a végelszámolást bejelentők listáján – közölte a feketelista.hu.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?