Véget ért a munkahelyi fogyókúra verseny
Befejeződött a munkavállalók és munkaadók részére az Országos Egészségfejlesztési Intézet által hirdetett testsúlycsökkentő verseny, amelynek díjkiosztójára május 25-én kerül sor.
A "Közösen-könnyebben" mottójú munkahelyi verseny az egészséges táplálkozás, az aktív testedzés népszerűsítését szolgálja, és egyben a mentálhigiéné népegészségügyi projektjébe sorolható - olvasható az (OEFI) közleményében.
A 2006 november 24. és 2007 május 25. közötti időszakra kiírt verseny célja egy kisebb életmódváltás, ennek része az egészségesebb táplálkozási szokások kialakítása, a rendszeres, munkahelyi testedzés iránti igény felkeltése, majd megvalósítása. A munkavállalók egészsége, közérzete kedvező irányba változhat a munkahelyen elsajátított, de a nap 24 órájára vonatkozó életmódváltással, amit a következő üzenettel fogalmaztak meg a szervezők: Nem éhezni kell, ehelyett a testedzésben gazdagabb mindennapok életmódját kell választani!"
A most zárult megmérettetésen a munkahelyek minimum 5 és maximum 10 fős - kötelezően vegyes nemű - egy vagy több csapattal nevezhettek. Az OEFI és a verseny támogatói az energiaegyensúly, táplálkozás és testmozgás témáiban készítettek a résztvevőknek módszertani ajánlásokat, a munkahelyi étkeztetők és büfék üzemeltetői számára pedig az egészségesebb kínálat elérése érdekében. Az eredményt nem csak a leadott kilók jelentik, a legeredményesebb csapatokat és tagjait értékes jutalom várja a május 25-ei záróünnepségen - olvasható az OEFI honlapján.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?