Véget ért a recesszió Oroszországban
Az orosz gazdaság recessziója véget ért, de a válság enyhülése ellenére továbbra is felelős pénzügyi és gazdaságpolitikát kell folytatni - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz kormányfő, kedden amikor az állami duma előtt beszámolt a 2009-ben tett válságkezelő intézkedésekről.
Putyin elmondta, hogy a kormány tavaly több forrásból mintegy 100 milliárd dollárnak megfelelő összeget fordított a válság kezelésére, és a legtöbb intézkedés hatásos volt. Hozzátette: a válságkezelés folytatódik, de már nem átfogó formában, hanem amíg szükség van rá a kormány támogatja a lakásépítést és az autógyártást.
A vállalatok állami garanciák segítségével mintegy 13 milliárd dollárnak megfelelő összegű hitelt vehettek fel, a falu és a mezőgazdaság támogatására mintegy 10 milliárd dollárnak megfelelő összeget fordítottak, és a mezőgazdasági termelők is jelentős hitelekhez jutottak - mondta Putyin.
Beszámolt arról, hogy a költségvetési kiadások tavaly a válság előtti 2008. évhez képest 27,3 százalékkal nőttek, miközben a bevételek 29,9 százalékkal csökkentek. A hiány egy részét a korábban felhalmozott tartalékokból fedezték, első sorban a munkabérek, nyugdíjak, szociális juttatások, az oktatás, az egészségügy és a lakásépítés költségeinek folyósítására fordítottak kiemelt figyelmet, s erre fordították a költségvetési kiadások mintegy felét.
Sikerült elkerülni a tömeges munkanélküliséget, s míg tavaly februárban valamivel több mint 7 millió, addig idén márciusban 6,4 millió ember volt munka nélkül, azaz a szezonális ingadozástól függetlenül sikerült élénkíteni a munkaerő-piacot, hangsúlyozta a miniszterelnök.
A demográfiai program nyomán a születéskor várható élettartam 69 évre emelkedett, s 2015-re eléri a 71 évet - mondta. Hozzátette, hogy Oroszországban minden harmadik egészségügyi intézmény veszélyes állapotban van, s hogy a kormány mintegy 10 milliárd dollárt szándékozik költeni az egészségügyi hálózat rendbe tételére, és további mintegy 3 milliárdot a szolgáltatások javítására.
Kifejtette, hogy a nyugdíjakat 2009-ben négy alkalommal indexálták, és 2010-ben a nyugdíjak még legalább 45 százalékkal emelkednek. Putyin ígérte, hogy a katonák lakásproblémáit még idén megoldják, és elmondta hogy már 28 ezer háborús veterán költözött új lakásba.
Hangsúlyozta, hogy 2011-12-ben a költségvetés kidolgozását új ideológiai alapra helyezik, s lényege a költségvetési pénzek hatékonyabb felhasználása lesz.
Végül követelte a felügyeleti és ellenőrző tevékenység hatékonyságának növelését, az üzleti életet nehezítő akadályok felszámolását, és úgy vélte, Oroszországban már csak az engedélyhez kötött árucikkek és foglalkozások nagy száma miatt sem lehet elégséges gazdasági szabadságról beszélni.
A kormányfő éves beszámolási kötelezettségét a parlamentnek 2008-ban rögzítették az alkotmányban, az akkori értékelések szerint mintegy "hálából" azért, hogy a parlament 6 évre hosszabbította meg az államfői mandátumot. Így Putyin most másodszor lépett beszámolójával az állami duma elé.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Egyre több jel utal arra, hogy megtorpant a munkaerőpiac Nyugat-Európában, különösen az iparban. Bár a foglalkoztatottság még magas, a háttérben... Teljes cikk
A PwC amerikai vezetése egyértelművé tette: a mesterséges intelligencia használata nem választás, hanem alapelvárás a dolgozók számára. Teljes cikk
A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) országaiban átlagosan 5 százalék volt a munkanélküliség januárban, megegyezett a... Teljes cikk
- Megszólalt Putyin az orosz munkanélküliséggel kapcsolatban 1 éve
- EU-biztos: a magyar kormány biztonsági kockázatot vállal azzal, hogy oroszokkal igyekszik csökkenteni a munkaerőhiányt 2 éve
- Miért könnyíti meg a magyar kormány az orosz vendégmunkások munkavállalását? 2 éve
- Minden második orosz úgy érzi, hogy a legalapvetőbb kiadásokra sem elég a fizetése 2 éve
- Annyian mentek el a háborúba, hogy kényszermunkások építhetik a Ladákat 3 éve
- Bevezethetik a hatnapos munkahetet Oroszországban 3 éve
- Legalacsonyabb nyugdíjkorhatárok világszerte - Itt a lista! 3 éve
- Kényszerszabadságra küldi dolgozóit a Ladákat gyártó vállalat 3 éve
- Állásportálokon toboroznak árokásókat az oroszok 3 éve
- Korlátok nélkül vállalhatnak munkát az Oroszországba költözött ukrán állampolgárok 4 éve
- Augusztusig még kapják a fizetésüket az Ikea oroszországi dolgozói 4 éve

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?