Vegyes összkép a minisztériumi elbocsátásoknál
A köztisztviselői elbocsátásokról rendelkező törvény hatályba lépése óta sok minisztériumnál már megtörténtek az első elbocsátások, míg más tárcáknál még csendes, feszült várakozás érezhető. Van olyan hivatal is, ahol azt ajánlották, hogy "dolgozzon mindenki ahogyan tud, aztán majd meglátjuk, mi lesz".
PM
A Pénzügyminisztérium berkeiben hetekkel ezelőtt lezárult az elbocsátási hullám, itt 10 százalékos dolgozói elbocsátásra került sor. Az 594 fős korábbi létszámból az informatikai és hr-részlegről, így elsősorban a háttérszolgáltatások területéről bocsátottak el embereket.
KM
A Külügyminisztériumban egyelőre nem történtek meg az elbocsátások, csupán néhány kényszernyugdíjazásra került sor.
Agrártárca
Ennél a tárcánál már megkezdődött az elbocsátási hullám: folyamatosan bocsátják el az alkalmazottakat lecsökkentve ezzel az év elején még 679 fős létszámot 452 főre. A Napi Gazdaság úgy tudja, hogy a tárca hivatalos közleménye szerint "a dolgozók érdekeinek maximális figyelembevételével" próbálják megoldani az elbocsátást, ami valójában annyit takar, hogy a tárca belső megállapodása szerint a 40 év alatti alkalmazottakat nem küldik el a tárcától. Jó tudni, hogy az agrártárcával ellentétben más tárcáknál a szakszervezeti állásfoglalásoknak köszönhetően ez éppen ellenkezőleg van: az 50 éven feletti alkalmazottakat élveznek prioritást munkahelyük megtartásában.
A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium + a korábbi Informatikai Minisztérium
Az egybeolvadó minisztériumnál az NG értesülései szerint egyelőre még senki nem kapta készhez felmondó levelét lévén, hogy az egyesülő szervezeti struktúra még nem állt össze teljes mértékben. Annyi azonban már bizonyos, hogy a főosztály-vezetői pozíciókra már kiírtak pályázatokat, ami a jelenlegi felsővezetői köztisztviselők között az elkövetkezendő időszakban komoly versengésre adhat okot. A kiválasztási folyamatot egyébként Szetey Gábor vezetésével a működését januártól megkezdő kormányzati hr-központ fogja ellátni.
Kormányzati HR-központ
Egyelőre annyi ismeretes, hogy Szetey Gábor fogja vezetni azt a januárban megalakuló kormányzati hr-központot, amely a minisztériumok hr-bázisának alakítását hivatott ellátni. A hr-központ szervezeti felépítéséről már folynak a tárgyalások.
Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (korábbi Nemzeti Fejlesztési Hivatal)
A Nemzeti Fejlesztési Ügynökségnél az év végéig nem várhatóak jelentősebb elbocsátások. A hivatal zavartalan munkamenetét biztosítandó, Bajnai Gordon 'megnyugtatólag' úgy nyilatkozott, hogy "mindenki dolgozzon, ahogy csak tud" és decemberben majd meglátják, hogy ki marad.
Az elbocsátások menete
A közszférában történő elbocsátások esetén a felmondás megérkezése előtt 30 nappal értesítik az érintett alkalmazottat/alkalmazottakat az elbocsátásról, amely hivatalos értesítőben a munkahely-keresési támogatásokra és az MFB kedvezményes vállalkozásindítási hitelére is felhívják a dolgozó figyelmét. A Határozatok tárában előírt minisztériumi létszámkeretek végrehajtását ilyen módon minden tárcánál meg kell valósítani, ám arra vonatkozólag nincs semmilyen kormányzati prioritás meghatározva, hogy korai nyugdíjazással vagy más módon kell-e elérni a szükséges létszámot.
A Kormányszóvivői Iroda értesítése szerint "a minisztériumoktól a múlt héten kérte be a kancellária az adatokat az elbocsátásokról, de még nem érkeztek be", így a pontos adatokra még várni kell. Az Iroda ugyanakkor úgy tájékoztatta a Napi Gazdaságot, hogy a felmondások "túlnyomó többsége" már lezajlott, ám mint ahogyan az a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség gyakorlatából is látható, az év végéig vélhetően lesz még miért aggódnia a közszférában dolgozóknak.
- 2025.05.31Gazdasági teljesítmény mérése Napjaink controlling tevékenységének fontos része a tényadatokat szolgáltató számvitel, működését kiemelt szinten kell ismerni. A tanfolyam elvégzése után az elsajátított számviteli ismeretek segítségével a controlling által is használt mutatószámok könnyen értelmezhetőkké válnak.
Részletek
Jegyek
- 2025.06.02Projektmenedzsment képzés A projektmenedzsment elméletének és gyakorlatának megismertetése a résztvevőkkel. A projektmenedzsment módszereinek begyakorlása példákon és esettanulmányokon keresztül. A résztvevők projektvezetési képességének fejlesztése és felkészítésük projektek önálló, sikeres lebonyolítására.
Részletek
Jegyek
- 2025.06.04Lean vezetés - Lean coaching A KÉPZÉS CÉLJA: A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2025.06.06Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők • megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit • képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján • betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba.
Részletek
Jegyek
A munkakeresés átlagos időtartama 13,1 hónap volt. Teljes cikk
Eddig 287 vállalkozás felelt meg a szakmai és pénzügyi feltételeknek. Teljes cikk
Egy friss kutatás szerint a munkáltatók a hibrid gyakornoki programokat részesítik előnyben. Teljes cikk
- Béremelést szeretnének a köztisztviselők, de nincs rá fedezet 2 éve
- Közigállás 3 éve
- Bíróság: jogsértő elbocsátások történtek a tatabányai városházán 3 éve
- TÖOSZ: Tarthatatlan, hogy egy kormánytisztviselő kétszer annyit keres, mint egy köztisztviselő 4 éve
- Közigállás 4 éve
- Dolgozhatok-e önkormányzatban munkaszerződéssel nyugdíjasként? 5 éve
- Véget ért az önkormányzati köztisztviselők sztrájkja 5 éve
- Mintegy 150 ezer köztisztviselő elbocsátását tervezi a román kormány 5 éve
- Újabb leépítések a közigazgatásban? 5 éve
- Mire vagyok jogosult, ha köztisztviselőként megyek nyugdíjba? 5 éve
- 6 százalékkal emeli a horvát kormány az állami tisztviselők és közalkalmazottak bérét 6 éve