Vérüket adják a kormányzati dolgozók
A tavalyi nagy sikeren fölbuzdulva idén is megrendezik a kormánytisztviselők véradó napját.
Az eseményt az Emberi Erőforrások Minisztériuma az Országos Vérellátó Szolgálattal közösen szervezi június 11 és 15 között áll a kormány.hu-n olvasható közleményben.
Budapesten minden hétköznapon más minisztériumban lehet majd vért adni, illetve a fővárosi és megyei kormányhivatalokban is lesz lehetőség a véradásra. A pontos helyszínekről és időpontokról itt tájékozódhat.
A véradás feltétele a TAJ kártya, a személyi igazolvány és lakcímkártya felmutatása.
A tavalyi kormányzati véradásra közel 2400-an jelentkeztek. Összesen 830 liter vér gyűlt össze, amely több mint 5500 betegnek jelentett segítséget áll a közleményben.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?