Véradás és plazmaadás - mit mikor hogyan?
A véradás és a plazmaadás egyaránt fontos társadalmi szerepvállalás, hiszen hozzájárulhatunk ahhoz, hogy embertársaink meggyógyuljanak. Ugyanakkor, ha valaki elkötelezett és részt vesz véradáson és plazmaadáson egyaránt, nem biztos, hogy pontosan tudja, melyiket mikor és hogyan lehet. Nézzük tehát a véradás után plazmaadás és a plazmaadás utáni véradás kérdéskörét!
Mennyit kell várni véradás után, hogy plazmát is adhassunk?
A fenti kérdést röviden is meg lehet válaszolni: véradás után legalább 14 napot kell várnunk, hogy ismét szóba kerülhessen a plazmaadás. A Plazma Center azonban a miérteket is kifejti, ami segít nekünk abban, hogy könnyebben jegyezzük meg a szabályokat, és kiemelik, hogy a véradáson kapott igazolásunkat mindenképp vigyük magunkkal a ferezisre.
Teljes véradáson kb. 450 ml vért és még négy kémcsőnyit vesznek le - ez utóbbiakra az utólag elvégzett vizsgálatokhoz van szükség. A vérnek több összetevője is van: tartalmaz fehérvérsejteket, vörösvérsejteket, vérlemezkéket és vérplazmát. Mivel a véradások után ezeket is pótolnia kell a szervezetünknek, nem csak az elvesztett folyadékot, az alkalom után ajánlott kímélni magunkat és odafigyelni a helyes étkezésre és folyadékpótlásra.
Ezek az “intézkedések” elősegítik, hogy szervezetünk gyorsabban pótolja, amit elvesztett. Maga a plazma ugyan 1-2 nap alatt újratermelődik, a többi összetevő hiányának kiegyensúlyozására több idő szükségeltetik. Annak érdekében, hogy a szervezetünk ne károsodhasson semmilyen formában, meg kell várnunk a 14 napot, ha véradás után szeretnénk plazmát adni.
Plazmaadás után mikor mehetünk vért adni?
Mint ahogyan két plazmaadás között is legalább 72 órának kell eltelnie (hiszen ennyi idő szükséges ahhoz, hogy a szervezet tökéletesen regenerálódjon plazmaadás után), úgy véradásra is ennyi idő elteltével mehetünk. Tehát plazmaadás után 3 nappal mehetünk leghamarabb véradásra.
A vérplazma a vérünk 55%-át teszi ki, és nagyrészt vízből áll. Ezért tudja ilyen rövid idő alatt, 1-2 nap alatt pótolni a szervezet az elvesztett mennyiséget. A vér egyéb alkotóelemeit pedig nem érinti ez az eljárás, hiszen a folyamat alatt ezeket visszajuttatják a szervezetbe.
Mi történik plazmaadás után?
A folyamat során a plazmával együtt elektrolitokat, fehérjéket és egyéb, a szervezet számára hasznos anyagokat is elveszítünk. Az, hogy a testünk ezeket pontosan mennyi idő alatt pótolja, függ az egyéni regenerációs képességeinktől is, de általában 1-2, legfeljebb 2-3 nap alatt a vérplazmánk újratermelődik. Itt is kiemelt jelentősége van az étkezésnek, a folyadékpótlásnak, a pihenésnek és aktivitásnak, így ezeket mindenképp célszerű az iránymutatások szerint végezni, mert ezzel felgyorsíthatjuk a regenerációt.
Egyéb szabályok
Fontos azzal is tisztában lennünk, hogy aki plazmát ad, annak kötelező egy éven belül teljes véradáson is részt venni, hogy ezzel hozzájáruljon az ország vérkészletének fenntartásához.
Érdemes legyőzni kezdeti félelmeinket és belevágni, hiszen életeket menthetünk meg ilyen módon!
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?