Veszélyes lenne, ha a férfiak is előbb mehetnének nyugdíjba?
A Fidesz képviselőcsoportja hiteltelennek és az egész nyugdíjrendszert veszélyeztetőnek tartja azt a szocialisták által is támogatott kezdeményezést, amely a férfiaknak is lehetővé tenné a nyugdíjba vonulást negyven év munkaviszony után.

A kormánypárti frakció erről az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében ír, amelyben Korózs Lajos MSZP-s országgyűlési képviselő napközben tartott sajtótájékoztatójára reagáltak. Az ellenzéki politikus arra biztatta pártja szimpatizánsait, aktivistáit, hogy támogassák a férfiak negyven év munkaviszony után történő nyugdíjba vonulásáról szóló népszavazási kezdeményezést.
Korózs Lajos szerint a népszavazási kezdeményezés azért indult, mert a kormány nem tartotta be ígéretét, hogy rendezi a korkedvezményes, korhatár alatti nyugdíjak kérdését.
Az ellenzéki politikus elmondta, a kormánynak meglett volna a lehetősége arra, hogy egy korrekt, kiszámítható és finanszírozható nyugdíjrendszert hozzon létre, de ehelyett egy merev, megkülönböztető és a nyugdíjszakmai szempontokat nélkülöző törvényt fogadott el, amely eltörölt minden korhatár alatti nyugdíjat.
Közölte, ez a kérdés nem számháború, arról szól, milyen értékeket képvisel egy kormány.
Korózs Lajos kérdésre válaszolva azt mondta, 130-140 ezer lehet az érintettek száma. Ez nem azt jelenti - folytatta -, hogy ők mindannyian elmennek nyugdíjba, hiszen akinek jól fizető állása van, nem fog nyugdíjba vonulni.
Az intézkedés költségvetési hatását 200 milliárd forintra becsülte. Szerinte erre a nyugdíjkasszában van forrás, hiszen a kormány szerint sokkal többen dolgoznak, mint tavaly, így több járulék is folyik be, illetve a magyar gazdaság is jobban teljesít a többi uniós tagállaméhoz képest a kabinet szerint.
A Fidesz ezzel összefüggésben emlékeztet, a Nők 40 program a nyugdíjhoz közeledő nők megbecsüléséről szól, akik évtizedeken át keményen dolgoztak és mellette gyermekeket neveltek fel. A férfiaknak azonban a legnagyobb becsülés a munka és az, ha szükség van rájuk - fogalmaznak, hozzátéve: "azt szeretnénk, hogy amíg tudnak, dolgozhassanak".
Kiemelik, Magyarország nem akar többé a segélyezettek és mindenféle kedvezmények alapján nyugdíjazottak országa lenni, mert az egyenes út az ország elszegényedéséhez.
A kormánypárt szerint Magyarországon ma 23 éves csúcson van a foglalkoztatás, Európában élen jár a gazdasági növekedésben, és ez a magyar munkavállalók kemény munkájának is köszönhető, a szocialisták által is támogatott javaslat azonban - azonos nyugdíjjárulékok mellett - a nyugdíjak csökkenésével járna.
A Fidesz emellett aláhúzza, az MSZP "újabb kampányfogása" hiteltelen is, hiszen 2010-ben nem szavazták meg a nők negyven év munkaviszony után járó nyugdíjjogosultságát, valamint 2009-ben ők vettek el a nyugdíjasoktól egyhavi nyugdíjat.
A baloldal az emberek nyugdíj-megtakarításait külföldi érdekeltségű magánnyugdíjpénztáraknak adta, kormányzásuk idején minden harmadik forint hiányzott a nyugdíjkasszából, a nyugdíjakat is már csak az IMF-hitelből tudták kifizetni - fejti ki a Fidesz, majd megjegyzi, a nyugdíjrendszer a kormány beavatkozása nélkül 2010-ben összeomlott volna és nem lenne stabil, biztonságos.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?