Veszteséges az ISD Dunaferr, elbocsátások lesznek az adminisztratív területen
Modernizációs és költségcsökkentési programot indít az ISD Dunaferr Zrt., amelynek keretében a vállalatcsoport hatékonyságát növelő beruházások készülnek el, illetve az adminisztrációs területen optimalizálják a létszámot - hangzott el a cég szerdai szakmai rendezvényén, Budapesten.
Evgeny Tankhilevich cégvezető elmondta, hogy az ISD Dunaferr Zrt. 2012-es termelési szintje már meghaladta a válsági előtti évekét. A termelés a változó költségek tekintetében jónak mondható, ugyanakkor a fix költségek magasak és komoly gondokat okoznak. Éppen ezért két éve úgy döntött a menedzsment, hogy új stratégiát készít, amelynek középpontjában a termelés maximalizálása és a fix költségek csökkentése áll.
A cégvezető hangsúlyozta: a következő években az egyik irány a termelés modernizációja lesz. Nem terveznek hatalmas beruházásokat, inkább kisebb fejlesztések lesznek, amelyek gyors eredményeket hozhatnak. A vállalat célja magasabb hozzáadott értékű termékek előállítása.
A modernizációs program keretében az idén 10 millió eurót költenek a meleghengermű folyékony fázisára. A közelmúltban készült el egy új léptetőgerendás hevítőmedence telepítése a meleghengerműben, a biológiai vízkezelő a kokszolóban, a következő hetekben pedig befejeződik a szárazoltó rendszer modernizációja. Jövő márciusban a meleghengermű termelésének fokozását célzó beruházás kezdődik el. Ezek a fejlesztések együttesen mintegy 150 millió euró értékűek.
Evgeny Tankhilevich kiemelte: a költségcsökkentési program lesz a másik irány, amely a cég átstrukturálását jelenti. A tervek szerint a menedzsment felépítése egyszerűsödik, az adminisztratív területek létszáma csökkenni fog. Ezeket a lépéseket a következő hónapokban végre is hajtják.
Újságírói kérdésre válaszolva elhangzott, hogy létszámra vonatkozó konkrét számadatok még nincsenek, mert a tervek véglegesítés előtt állnak. Komoly átvilágítást követően lesz döntés, amely a termelést nem veszélyeztetheti és a fenntartható fejlődést nem töri meg. Jelenleg az ISD Dunaferr Zrt-nél 7522 munkavállalót foglalkoztatnak, közülük 6837 a saját és 685 a kölcsönzött.
A cégvezető elmondta, hogy a Dunaferr 2008 óta nem nyereséges. Tavaly minden eddiginél magasabbra nőtt a cég termelése, de az euró gyengülése és a magas alapanyagárak miatt 36 millió dollár negatívumot mutatott az adózás előtti eredmény. Az idei első félévben jól teljesített a cégcsoport, közel vannak a tervszámokhoz, de a magas fix költségek csökkentése nélkül ismét veszteséggel zárhatnak.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?