kapubanner for mobile

Vida Ildikó elismerte a kitiltást, de nem távozik

Vida Ildikó, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV)elnöke a Magyar Nemzetnek adott interjújában elismerte, hogy több munkatársával együtt azok között a személyek között van, akiknek beutazását korlátozták az Amerikai Egyesült Államokba. A korrupciós vádakat tagadja, érintett munkatársait nem nevezi meg.

Vida Ildikó NAV-elnök és több vezető kollégája Egyesült Államokba való beutazását minősítette nemkívánatosnak az Egyesült Államok - derül ki abból az interjúból, amit a mai Magyar Nemzet közöl.

Az újság szerdai számában a NAV-elnök elmondta azt is, hogy polgári és büntetőeljárásokat kezdeményez a hivatalt és a személyét ért rágalmak miatt. Tagadja ugyanis korrupciós ügyekben való érintettségét, az eljárást pedig példátlannak, érthetetlennek, sőt "aljas támadásnak" tartja.

Vida a vádak miatt nem távozik a posztjáról: "ha felállnék, azzal beismerném a vádakat"; "tisztán állok bármilyen vizsgálat elé". Amennyiben a kormány leváltja, akkor is meg fogja magát és munkatársait védeni. "Anyatigristípus vagyok, és két családom van, az egyik a szűkebb családom, a másik maga a NAV. A végsőkig küzdeni fogok az igazunkért, és soha nem adom fel. Egyszerűen nem tehetek mást."

Arra a kérdésre, hogy miért támadták meg "ok nélkül", Vida azt válaszolta, hogy ez számára is érthetetlen, kereste az okokat, s nem tudja. "Az én lelkiismeretem tiszta, és abban is biztos vagyok, hogy a munkatársaim, akik évtizedek óta ott dolgoznak, szintén mindig a legjobb tudásuk szerint és tisztességesen jártak el."

Vida a kitiltás feltételezett motivációjáról csak homályos találgatásokba bocsátkozott, "érdekcsoportokat", "külső befolyást" emlegetve, de ígéretet tett arra, hogy vizsgálati csoportot állít fel, amely "mikroszkóppal" fogja újra átvizsgálni az összes korrupcióban való érintettséggel gyanúsítható céget. A vizsgálatot pedig személyesen felügyeli majd. "Fel kell tárnunk, hogy valójában mi az amerikaiak problémája, miután hiába kérjük mi, hiába kéri a kormány, nem mondanak semmi konkrétumot." - mondta a lapnak Vida Ildikó.

Magyar Nemzet
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek