kapubanner for mobile

Vietnamban terjeszkedik a magyar húsfeldolgozó

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Magyar technológiával készülő termékek gyártásával és helyi értékesítésével foglalkozik majd az a vegyesvállalat, amelyet Vietnamban hoz létre a körmendi székhelyű Babati és Társa Húsfeldolgozó Kft. - értesült a Napi Gazdaság.

A céget a Hanoiban már évek óta sikeresen működő, német-vietnami tulajdonban lévő Duc Viet Fooddal közösen alapítják meg, egyelőre elsősorban a két, egyenként is mintegy 10 milliós Hanoi és Ho Si Minh város, az egykori Saigon kiszolgálására.

Ezt követően a társaság új, kifejezetten a magyar termékek gyártására szakosodott húsfeldolgozó, illetve szárazáru-gyártó üzemet épít. A megállapodás szerint a körmendi húsipari cég a gyártáshoz szükséges technológia biztosításával, valamint a szakemberek kiképzésével és betanításával vesz részt az üzletben - olvasható a Napi Gazdaságban.
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek