Visszavonulót fúj az Apollo Tyres
Eláll a Gyöngyösre tervezett gumiabroncsgyár létesítésétől az Apollo Tyres Kft. (AT), legalábbis erről értesítette a gyöngyösi önkormányzat által működtetett ipari park vezetését a cég ügyvezetője. A beruházás 900 embernek adott volna munkát.
Rámutatott: az értesítés előzménye, hogy a Fidesz helyi népszavazást kezdeményezett a 900 munkahelyet jelentő, 200 millió euró értékű beruházás megakadályozása érdekében. A referendumra késő ősszel vagy kora tavasszal kerülne sor.
Tatár László, a gyöngyösi Fidesz elnöke a bejelentésre reagálva az MTI-nek elmondta, hogy a hivatalos megerősítésig folytatják a népszavazási előkészületeket. Ugyanakkor, amennyiben a döntés végleges, az a Mátraalja lakosságának sikere - fogalmazott a politikus.
Az Apollo Tyres 200 millió euró értékű beruházása megvalósítását ez év januárjában jelentette be Új-Delhiben Gyurcsány Ferenc miniszterelnök indiai üzletemberekkel folytatott tárgyalásait követően. Az üzemben a korábbi tervek szerint az első szakaszban évi hét millió gumiabroncsot gyártanának. Az AT a Magyarországon gyártott termékeit az európai piacon eladásra kínált személyautókra és terepjárókra szánta.
Az indiai cég magyarországi leányvállalata május 21-én földvásárlási opciót is szerzett a Gyöngyösi Ipari Parkban. A 45 hektáros területet összesen 673 millió forint nettó áron vásárolta volna meg az Apollo. Ugyanakkor az előszerződés szövegének jóváhagyását elutasította az önkormányzat Fidesz Polgári Frakciója.
A Fidesz május 30-án jelentette be, hogy népszavazást kezdeményez a gumiabroncsgyár ellen. Tatár László, a párt önkormányzati frakciójának vezetője azzal érvelt: Gyöngyös és Mátra környezete annyira túlterhelt, hogy a térség nem visel el újabb szennyezőforrást. Egy miskolci cég által írt környezeti előtanulmányra hivatkozott, amely szerint a gyártástechnológia során olyan policiklikus vegyületeket használnak majd, amelyeket 2009-től kitiltanak az Európai Unióból. Szintén veszélyforrásnak tartják az évente keletkező 21 ezer tonnányi ipari gumihulladékot.
Ezen kívül az üzem működése, évente 800 ezer köbméter vizet igényelne, amelyet lehetséges, hogy nem képes fedezni a térség ivóvízbázisa - sorolta aggályaikat a fideszes politikus.
A "Fidesz Polgári Unió" ezekre alapozva kezdeményezte a népszavazást, és az "Egyetért-e Ön azzal, hogy ne épüljön meg az indiai Apollo Tyres cég gumigyára Gyöngyösön?" kérdést tartalmazó íveket nyújtotta be a település jegyzőjének hitelesítésre.
Hiesz György polgármester korábban és most is úgy vélekedett: egyértelmű, hogy nem a környezetvédelmi aggályok, hanem politikai szándék vezeti a Fideszt.
Hangoztatta: a politikai akcióval a beszállítókat is ideszámítva közel 3 ezer munkahelyet, mintegy 90 milliárd forintnyi, a helyi vállalkozásoknak is munkát biztosító beruházást tettek kockára. Hozzátette: ugyanakkor elvész a beruházás előkészítésére fordított 300 millió forint, az ipari park átalakítására pályázaton elnyert 300 millió forint, illetve évi mintegy félmilliárd forintnyi iparűzési adó-, építményadó- és személyi jövedelemadó-bevétel - sorolta a lehetséges veszteségeket a polgármester.
Különösnek nevezte, hogy a Fideszes vezetésű Tatabányának, és a szintén Fidesz irányította Dunaújvárosnak sem volt kifogása hasonló gumiabroncsgyártó cégek betelepedése ellen.
Végül a polgármester kifejezte reményét, hogy az Apollo remélhetőleg más magyar településen valósítja meg a beruházást, vagyis nem egy másik ország profitál a fejlesztésből.
Az 1975-ben alapított Apollo Tyres Indián kívül a Dél-afrikai Köztársaságban és Zimbabwében nyitott gumiabroncsgyárat. Éves bevétele tavaly meghaladta az egymilliárd dollárt.
- 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!
Részletek
Jegyek
- 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
Háromszáz új, kifejezetten magas képzettséget igénylő munkahelyet teremt Szegeden a német Rheinmetall beruházása, amely ahhoz is hozzájárul, hogy... Teljes cikk
Négyszáz új, magas képzettséget igénylő munkahelyet teremtve Budapesten hozza létre legnagyobb európai uniós és egyben az első térségbeli... Teljes cikk
Több lépcsőben emelkedik az alanyi adómentesség éves bevételi korlátja. A jelenlegi 18 millió forintos felső határ 2026-ban 20 millió, 2027-ben 22... Teljes cikk
- Átadták a legjobb vállalati ESG megoldásokért járó díjakat 1 éve
- Városi környezetben is egyszerűen lehet napelemes rendszereket telepíteni 2 éve
- Béremelést kapnak a fizikai dolgozók a B. Braun gyöngyösi üzemében 2 éve
- Egyre többen váltanak munkahelyet a környezetvédelem miatt 2 éve
- Felmérés: egyre jövőtudatosabbak a magyar vállalatok 2 éve
- Felmérés: értéknek tekintik a cégvezetők a fenntarthatóságot 3 éve
- Építkezéseket is megakaszthatnak a partifecskék: így kerülhető el a probléma 3 éve
- Hogyan használjuk hatékonyan a különböző állásportálokat? 3 éve
- Hogyan érinti az EU karboncsökkentési elvárása a hazai vállalkozásokat? 3 éve
- Így csökkenthetik dolgozóik munkába járásának karbonlábnyomát a vállalatok 3 éve
- 2500 új zöld munkahelyet teremt világszerte a Schneider Electric 4 éve
A tudás törvényei: a megértés kulcsa