Vizsgálja a munka törvénykönyvét az ombudsman
Munkajogi programot indított az alapvető jogok biztosa, Szabó Máté elsősorban a rászorulók, a kisgyermekes anyák és a fogyatékos emberek védelmében kívánja megvizsgálni a méltó munkához való jog érvényesülését.
Szabó Máté azt hangoztatta, ombudsmanként "speciális kötelessége", hogy odafigyeljen a rászorulók alapvető jogainak érvényesülésére. Jelezte, az új munka törvénykönyvével kapcsolatban a hivatal nem akar egyik oldal "pozíciójával" sem azonosulni, s a mostani rendezvényen fórumot kívántak biztosítani a különböző vélemények megjelenésének.
Utalt ugyanakkor arra, hogy az új jogszabállyal kapcsolatban erős kritikák is megfogalmazódtak, továbbá rengeteg "dilemma" is felvetődik, ezek között említette a hallgatói szerződés kérdését.
Arról is beszélt, az eddigi vizsgálataik során azt állapították meg, hogy a jelenlegi munkajogi szabályozás sok esetben problémákat okoz, nehezíti a nők, a kisgyermekesek, vagy a fogyatékosok méltó foglalkoztatását. Ráadásul, mint fogalmazott, "a válság vesztesei a paragrafusok fogságában is vergődnek".
Az ombudsman elmondta, ősszel egy újabb műhelybeszélgetést tartanak, ahol összefoglalják a projekt eredményeit, és az új munka törvénykönyvével kapcsolatos esetleges problémákat.
Szabó Máté az MTI-nek arra a kérdésére, milyen konkrét aggályok fogalmazódtak meg az új törvénnyel kapcsolatban, egyebek mellett azt mondta, a "flexibilis munkáltatási formák" lehetőséget biztosíthatnak arra, hogy a munkavállalói jogok szintje csökkenjen.
Elmondta azt is, a korábbi, a munkaerőpiaccal kapcsolatos jelentéseikben már kifogásolták, hogy nem segítik a kisgyermekes anyák TÁMOP-programban (Társadalmi Megújulás Operatív Programban) való részvételét, ez pedig, mint mondta, burkolt diszkrimináció a mai jogrendszerben.
Lehoczkyné Kollonay Csilla, a munkajogi projekt kezdeményezője, az ombudsmani hivatal civil konzultációs testületének tagja újságírói kérdésre egyebek mellett arról beszélt, hogy az új munka törvénykönyvével kapcsolatos egyik gyakran megfogalmazott aggály a munkahelyen kívüli magatartás korlátozása. Szavai szerint e mögött a magánéletbe benyúló korlátozások lehetnek.
Példaként említette a rendezvényen elhangzott felvetést, amely szerint az egyik munkáltató korlátozni akarja, hogy munkavállalója veszélyes sportokat űzzön, mert így "elúszhat" a rá, illetve a továbbképzésére fordított pénz. Jelezte: ő már a felvetést is abszurdnak tartja.
Arról is beszélt, hogy szerinte a magyar jogalkotók törvényben - a német joggyakorlatból kiindulva - túlságosan általánosan fogalmazták meg a szólásszabadsággal kapcsolatos korlátozást. Rolek Ferenc, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének alelnöke a korlátozási lehetőségekkel kapcsolatban ugyanakkor azt vetette fel, ha egy kisvárosi bankfiók vezetője "egy héten háromszor berúg, és az árokban hempereg", akkor fenntartható-e a munkaviszonya. Szerinte az eset már önmagában úgy megrengeti a bankfiók üzleti helyzetét, hogy oda épeszű ember be nem teszi a lábát, hiszen - mutatott rá - "a banküzem egy bizalmi üzletág".
A konkrét "gyakorlati" példára utalva azt mondta, nyilván nem lehet korlátozni a magánéletét, de az szerinte nem is feltétlen összeegyeztethető azzal a munkaviszonnyal.
Az ombudsman most induló projektjéről készült kiadványban egyebek mellett az áll: "A projekt keretében az alapvető jogok biztosa a méltó munkához való jog érvényesülésével, a foglalkoztatás területén az állami szerepvállalással összefüggő kérdésekkel, a tág értelemben vett munka világának jogilag releváns és megragadható elemeivel kíván foglalkozni. (...) A kiindulópont, hogy a biztos elsődleges feladata az alapvető jogok védelme, ezen belül a hatóságok, valamint a közszolgáltatók tevékenységével kapcsolatos alapjogi visszásságok feltárása és orvoslása".
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A Lufthansa légiutas-kísérőinek sztrájkja miatt törölték a légitársaság pénteki budapesti járatait - olvasható a Budapest Liszt Ferenc... Teljes cikk
Április 20-ig kell befizetnie a turizmusfejlesztési hozzájárulást az erre kötelezetteknek - hívta fel a figyelmet pénteki közleményében a Nemzeti... Teljes cikk
A magyar egészségügyben nemcsak az alacsony bérek, hanem a rossz munkahelyi légkör is egyre több dolgozót taszít el a pályától. Egy friss... Teljes cikk
- A Súlyosan korlátozottak foglalkozásai településtípus szerint - grafikon 3 napja
- Íme minden fontos munkáltatói teendő a 2026-os választások kapcsán 1 hete
- Szabadság járhat a beteg háziállat után? – volt már rá példa 2 hete
- Ezer új munkahely jön létre Miskolcon 2 hete
- KSH: 66 ezerrel csökkent a foglalkoztatottak átlagos létszáma 2 hete
- Politikai nyomás a munkahelyen? Ezért válik a kampány veszélyessé a vezetőnek 2 hete
- Vége a 9-5-nek? Így alakítja át ez a trend a magyar munkaerőpiacot 3 hete
- Nem mehettek haza, nem kapták meg a bérüket – botrány a szegedi BYD-nél 3 hete
- Horvátországban minden második fiatal ezer euró alatt keres 1 hónapja
- Törvénybe írják a heti két nap home office-t – sok dolgozó élete változhat meg 1 hónapja
- Így áll most a munkanélküliség Európában – a fiatalok helyzete továbbra is nehéz 1 hónapja


Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?