Zalabaromfi: lemondott az igazgató, bizonytalan a jövő
Lemondott a Zalabaromfi termelő cége, a Szárnyas Húsfeldolgozó Zrt. vezérigazgatója - tájékoztatta az MTI-t csütörtökön a zalaegerszegi cégcsoport igazgatósága. A Zalabaromfinál egyelőre nincs biztosíték a 700 dolgozó szeptemberi bérének kifizetésére.
Nemes Imre kedden benyújtott lemondását a cég vezetése szerdán este elfogadta. Az igazgatóság névtelenséget kérő képviselője az MTI-nek azt mondta: a vezérigazgató azzal indokolta lemondását, hogy bizonytalannak látja a cégcsoport jövőjét.
A zalaegerszegi cég igazgatósága hamarosan dönt arról, hogy miként kezelik a válsághelyzetet, és valószínűleg belülről keresnek új vezetőt. Arra a kérdésre, hogy a Zalabaromfi Szárnyas Húsfeldolgozó Zrt. és a Zalabaromfi Kereskedőház Zrt. mintegy 700 dolgozója megkapja-e pénteken az elmúlt hónapra esedékes fizetését, az igazgatóság képviselője azt mondta: erre egyelőre nincs biztosíték. A CIB Bankkal egyelőre nem tudtak "egyről a kettőre jutni" - tette hozzá.
A Zalabaromfi cégcsoport korábbi tájékoztatása szerint folyószámláit szeptember elsején minden előzetes bejelentés nélkül zárolta a CIB Bank, amellyel azóta sem sikerült megállapodniuk. A dolgozók bérét a múlt hónapban még ki tudták fizetni, de a beszállítók követeléseit nem.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?