6 cikk a(z) Szász Marci címkével:

Egy helyben topogtam vagy előrehaladtam?

4 éve Egy hónap telt el Szász Marci utolsó coaching ülése óta – Marci szerint érezhető, hogy ez a fajta rendszertelenség nem tesz jót az egyes üléseken kitűzött célok megvalósításának – holott saját bevallása szerint a ritkább, rendszertelenebb találkozásokat ő maga kezdeményezte. A rendszeresebb coaching alkalmak jobb lehetőséget adnak arra, hogy a kitűzött feladatokat sikerüljön megvalósítani. Teljes cikk...


Soha nem építettem a másik félre, inkább keresztülvittem a lehetetlent

4 éve Két hónap telt el Szász Marci utolsó coachingülése óta – azóta az ott elhangzottak ülepedhettek, formálódhattak a coacheeban. Utolsó alkalommal Marci azt a „feladatot” kapta, hogy gyakorolja az én-üzeneteket. Hogy ezzel sikerrel járt-e, kiderül az ülés összefoglalójából. Teljes cikk...


Ez lesz az első csapásmérésem a magammal vívott háborúban - Szász Marci harmadik coaching ülése

4 éve Szász Marci harmadik coaching ülése az eddigieknél jóval rövidebb volt: a karácsony előtti hajtásban mindkettejüknek csupán bő egy óra állt rendelkezésére. Marci számára nyilvánvaló lett, hogy egy órába nem fér bele semmi – neki szüksége van a hosszú ülésekre. Teljes cikk...


Szász Marci: "Mindig hagytam, hogy legyen felettem valaki"

4 éve Szász Marci második coaching ülése ismét maratoni hosszúságúra sikerült: Mákos Nándor coach-csal három órán át beszélgettek. Marci az üléseket hol egy élő sorozatepizódhoz, hol egy tehetségkutató műsorhoz hasonlította, ahogy az is kiderült, hogy egy probléma megoldására mindig ki lehet találni újabb és újabb megoldási alternatívákat. Teljes cikk...


Velem nem kell finomkodni - Szász Marci első coaching ülése

4 éve Kivételesen hosszúra, három órásra nyúlt Szász Marci első coachingülése. Az ülésen természetesen nem voltam jelen, kizárólag Marcira és coachára, Mákos Nándorra tartozik, hogy mi is történt a három óra során. Mi csak benyomásokról, a folyamat lecsupaszított vázáról, valamint a történetekről annyit osztunk meg, amennyit Marci nekünk megenged. Az előzményekről, arról hogy miért vesz részt Marci coachingon, itt olvashat. Teljes cikk...


Coachot kerestünk Szász Marcinak

4 éve Szász Marciról először úgy 20 éve hallottam, amikor Friderikusz Sándorral beszélgetett a vörös hajú 195-ös IQ-jú kisfiú, aki nagyon okosakat mondott, tele volt ambícióval és tervvel, választékosan beszélt. Egy ország nézte lenyűgözve a csodagyereket. Néha-néha eszembe jutott, hogy biztos informatikus lett, biztos már a Google-nál vagy más technológiai cégnél keresi millióit és hogy biztos bejöttek a tervei, hiszen a világ arra ment, amiben ő már akkor is nagyon jó volt. Aztán pár hete olvastam egy interjút a most 28 éves Marcival és elcsodálkoztam: magáról azt mondja, hogy kiégett fiatal lett, akinek rengeteg munkahely és rossz tapasztalat van a háta mögött. Kitaláltuk, miként segíthetnénk neki – coachot kerestünk Marcinak. Teljes cikk...