Soha nem építettem a másik félre, inkább keresztülvittem a lehetetlent

A coaching ülés első harmadában Marci összefoglalta az elmúlt hetek eseményeit, az elmúlt két hónap taposómalmát, melyet átélt a munkahelyén. Elmesélt Nándornak olyan helyzeteket, párbeszédeket, amikor úgy érezte, ki tudná próbálni a tanultakat, alkalmazhatná az én-üzenetet. (Ahogy már arról írtunk, az én-üzenet a saját érzelmeinket vagy vágyainkat tartalmazza anélkül, hogy közben másokról ítélkeznénk, vagy hibáztatnánk, leszólnánk, fenyegetnénk őket. Úgy számolunk be egy számunkra fontos személynek a jelenlegi lelkiállapotunkról, érzéseinkről, hogy ezért teljes mértékben vállaljuk a felelősséget.)

Mégsem került erre sor. „Mint technika jónak tűnik, de az eddigi kommunikációs gyakorlatunkban nem találtam helyét annak, hogy az én-üzenet részeként magamat értelmezzem, így nem tudtam, mit is akarok ezzel kommunikálni.” – mondja Marci, aki arra jutott, hogy nem lett volna hiteles a szájából az én-üzenet, ehhez sokkal komolyabban kellett volna tudnia képviselni azt. Arra a konklúzióra jutottak, hogy egyelőre az én-üzenetet háttérbe sorolták – el nem vetették, talán később még hasznos lehet Marci kommunikációjában. Mákos Nándor, Marci coacha szerint teljesen normális, ami történt: „A decemberi coaching ülés során egy ismeretátadás keretében Marci megismerkedett az én-üzenetekkel, amit laboratóriumi körülmények között jó eszköznek vélt. Ezután viszont a valós élethelyzetben, mikor azt elkezdte ízlelgetni, kipróbálni, rájött hogy ez nem passzol az ő személyiségéhez. A coaching ülések közötti házi feladatok pont ezt a célt szolgálják: a coachee feladata, hogy tesztelje, hogy az elhatározásai működnek-e a gyakorlatban és a tapasztalatok alapján tudjon korrigálni. A legutóbbi találkozónk éppen ezeknek a tapasztalatoknak a feldolgozásával kezdődött, melyek alapján megtörtént a konklúzió és a fókuszváltás” – hiszen teljesen szokványos, hogy ami laboratóriumi környezetben alkalmazhatónak tűnik, az valójában mégsem felel meg az egyénnek.

Hogy partner legyen a másik fél

„Amikor elemeztem a helyzetet, mindig arra jutottam, hogy vagy túl sokat kockáztatok vagy nem teszek semmit. Meg kell értenem, hogy meddig akarok elmenni, hogyan lehet merni változatni, hogyan lehet tenni valamit. És most a kommunikációval való „trükközést” nem tartottam jónak. Amikor próbálok beszélni valamiről, de nem érzem befogadónak a másik felet arra, amit mondok, akkor eddig úgy kezeltem ezt a helyzetet, hogy önerőből próbáltam megoldást találni a lehetetlenre. Kitalálni, hogy merre tovább, mit lehet ebből kihozni, nem építettem a másik félre. A mostani coaching ülés egyik legfontosabb hozadéka az, hogy fontos építeni a partnerségi viszonyt. Mert lehet hogy valakivel azért beszélünk el egymás mellett, azért nem hall meg tőlem üzeneteket, mert nem érzi partneri kapcsolatnak ami fennáll köztünk.” Marci egy ideje módszeresen figyeli, hogy a másik fél hogyan kommunikál, próbálja felismerni a másik igényeit, próbál folyamatosan visszajelezni. Végül ez is lett a konklúziója a beszélgetésnek: a következő két hét célja, hogy ezen a vonalon próbál valamit erősíteni: megkeresi a helyzeteket, ahol partnerséget tud felépíteni a másik féllel.

„Nem az a lényeg, hogy én jól legyek, hanem a másik fél is érezze, hogy partner. Én ahhoz voltam szokva, hogy megmentem a világot, minden követelményt, határidőt egyedül is betartok, de már látom, ha azt akarom hogy az emberi kapcsolataim magasabb szintre lépjenek, akkor a másiknak is jelen lévőnek kell éreznie magát.” Ezzel kapcsolatban Nándor rávilágított arra, hogy egyfajta áldozatszerepben lát több helyzetben - ennek a helyzetnek egyfajta feloldása lenne, ha sikerülne megtalálom, hogy hol akarok ezekben a helyzetekben irányító félként megjelenni.

A mostani ülést Marci vegyes érzésekkel zárta, mert azt érzi, hogy egyes lehetőségek sorra zárulnak be előtte. „Eddig erre az egészre háborúként tekintettem, küldetésként amit végig kell darálni, most pedig hadművelet helyett inkább diplomáciai vonalra kerül át a hangsúly. Van azért bennem egy jó adag tanácstalanság, hogy most merre tovább? Érzem, hogy megvalósítható dolgokat csinálunk, nem akarom hagyni veszni mindazt, amit megtanultam. De ez nem könnyű. Szeretném ismét jól felépíteni a következő sessiont, amihez jó kérdésekre akarok találni - hiszen ez az eredményes együttműködés egyik alapja.”


Fotó: vous.hu