kapubanner for mobile

100 biciklitároló, öltözők és zuhanyzók - folytatódik a Diageo biciklis programja

Idén újra meghirdették a Diageo budapesti irodájában a Budapest Cycle elnevezésű kerékpáros programot, amelynek célja, hogy a cég bátorítsa munkavállalóit az egészségtudatos közlekedésre, valamint segítséget nyújtson az ehhez szükséges feltételek megteremtésére.

A környezettudatos kezdeményezést a cég munkavállalói hívták életre annak érdekében, hogy minél többen juthassanak az egészséges munkába járáshoz szükséges biciklihez. A hazánkban egyedülálló program keretében a vállalat munkatársainak már több mint 10 százaléka jutott ezen a módon biciklihez, folyamatosan növelve a kerékpáros közlekedést választó kollégák számát - tájékoztatták portálunkat.

Az idén második alkalommal meghirdetett Budapest Cycle kampány ötletgazdája és motorja, Somogyváry Péter, a Diageo egyik HR menedzsere.

A cég munkatársai a program indítása óta több mint száz kerékpárt igényeltek, melyeket a Csepel Zrt. biztosított. A kezdeményezés állami támogatás nélkül valósult meg, a munkatársak több részletben kedvezményes feltételekkel vásárolhatták meg a kerékpárokat. A Diageo alkalmazottai akár családtagjaik számára is válogathattak a Csepel kínálatából, mivel az akció keretében több biciklit is rendelhettek.

A közlemény idézi a Diageo saját belső felmérését, amely szerint a munkába járó alkalmazottak több mint 15 százaléka azért választja ezt a közlekedési eszközt, mert fontos számára az egészséges életmód. A vállalat a kerékpáros közlekedés támogatása mellett a központjában kialakított edzőteremmel is támogatja a testmozgást, melyet a cég belső felmérése alapján a válaszadók 56 százaléka vesz igénybe. Rendszeres testmozgást bevallásuk szerint több mint 75 százalékuk végez. A felmérésből az is kiderül, hogy a szolgáltató központ munkatársai energikusabbnak és hatékonyabbnak érzik magukat testmozgást követően, ami a munkateljesítményükre is pozitív hatással van.

"A Budapest Cycle tavalyi sikere alapján nagy várakozásokkal hirdettük meg idén, immár második alkalommal kerékpáros programunkat. Munkavállalóink többsége az Y generációból kerül ki, akik tapasztalataink alapján különösen nyitottak az egészséges közlekedésre, amit az is alátámaszt, hogy közel 20 százalékuk jár biciklivel dolgozni nap mint nap. Büszkék vagyunk rá, hogy az egyik legnagyobb budapesti szolgáltatóközpontként jó példát mutathatunk más vállalatok számára is, és bízunk benne, hogy a jövőben egyre többen biztatják rendszeres testmozgásra munkavállalóikat" - mondta Szőcs László, a Diageo HR vezetője.

A Diageo budapesti központjában az épület két szintjén 100 biciklitároló, öltözők és zuhanyzók szolgálják a biciklivel közlekedők kényelmét.

A Diageo budapesti irodájában Magyarország legnagyobb és legfejlettebb szolgáltató központjaként több mint 1200 munkavállaló dolgozik.
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Ezek a világ legboldogabb országai

A nyugati országokban romlik a fiatalok jóléte, az északi országok pedig továbbra is vezetik a boldogsági ranglistát - derül ki egy friss... Teljes cikk

Work-life balance

Mindenki arra vágyik, hogy kiegyensúlyozottak legyenek a napjai, legyen ideje a családjára, hobbijára, társas kapcsolataira és a munkahelyen is jól... Teljes cikk

Workation: a fiatalok már nem akarnak választani a munka és a nyaralás közt

A munka és a magánélet hagyományos határainak elmosódásával egyre komolyabban kell számolni a „workation” , azaz a munkával egybekötött utazás... Teljes cikk