150 embert szinte azonnal fel tudna venni a Magyar Posta
Súlyos munkaerőhiány van a Magyar Postánál, legalább 150 alkalmazottal van kevesebb: Győrtől Szegedig, a betanított kézbesítőtől a jogtanácsosig megannyi pozícióra keresik a kollégákat - írja a Magyar Nemzet.
Bejelentett foglalkoztatás, stabil munkahely, biztos megélhetés, segítőkész munkatársak, karrierépítés és üdültetés - ezzel a kecsegtető ajánlattal kíván toborozni a cég.
Országszerte vannak üres pozíciók, a nagyobb városokban még találnak embert, de a falvakban szinte lehetetlen. A lap beszámol arról, hogy az ezer lakosú Tiszasasra és Varbóra is keresnek kézbesítőt napi 4 órára, ehhez a munkakörhöz nyolc általános szükséges. Ahhoz viszont már érettségi kell, hogy valaki postavezető legyen, ráadásul ehhez bonyolultabb feladatok is társulnak. Ezt a munkakört például a 800 lakosú Túristvándiban és a 600 fős Nagykökényesen is pályáztatják.
A bérezés általában megegyezés szerint alakul, de az általános iskolai végzettséghez kötött állásoknál kb. bruttó 210 ezer forinttól indul a havi jövedelem. A kistelepüléseken gyakorlatilag elhanyagolható a tényleges postai munka, egy korábbi felmérés szerint napi átlag 5 óra kihasználatlan kapacitást mértek, 121 olyan posta van ahol naponta 5 levelet és 412 olyan, ahol heti egy csomagot adnak fel. Sok helyen be is zárták a postai épületeket, összeolvasztották a takarék szövetkezet helyiségével - írja a lap.
2017 a Magyar Posta történelminek nevezett bérmegállapodást kötött a szakszervezetekkel, mégis kevés az érdeklődő a betöltetlen állásokra, a logisztikai pozíciókban azonnali kezdéssel is felvennének dolgozókat. A lap szerint a bérmegállapodással kapcsolatban tévhit, hogy minden egyes postai dolgozó 14 százalékos bérfejlesztést kap, ez csak a komplett bértömeg százalékos emelkedését jelenti, amelynek felosztása külön megállapodásban dől el.
A munkaerőhiány legutóbb karácsonykor okozott gondot. 2010-ben 34 ezren dolgoztak a cégnél, ez a szám mára 30 ezer alá csökkent. Mivel a vállalat egyetemes szolgáltatónak számít, kötelessége megoldani a kézbesítést minden településen. Kötelező feladatokból származó milliárdos többletterheit pedig az államnak kell kompenzálnia.
Fotó Pixabay
Magyar Nemzet
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Mi is az ATS? Az Applicant Tracking System betűszava, toborzást támogató szoftverrendszer. Kezeli, szűri a pályázókat, automatizálja a kiválasztás... Teljes cikk
Március 4-én nyitotta meg kapuit a budapesti BOK Csarnokban Jobverse Állásbörze, és ma estig látogatható. Több ezer álláskereső, mintegy száz... Teljes cikk
Havi közel 6 800 eurós kezdőfizetéssel és hosszú távú, stabil karrierrel hirdetett meg új felvételi pályázatot az uniós intézményrendszer. A... Teljes cikk
- Elszabadult a szakemberhiány: ennyit kell várni egy mesterre 2026-ban 2 hete
- Tanulmány: válságban az orvosi alapellátás 2 hete
- Kínai gigaberuházás Tatabányán: 43 milliárd forint, 800 új munkahely 3 hete
- Magyar Revolut: 12 kérdés, amire még nincs válasz 3 hete
- Hiába az AI és a pöpec rendszer: zsákutca a munkaerő-felvétel, ha ez hiányzik 1 hónapja
- Hiába az AI-láz: a magyar vállalatok 77%-a még semmit nem lát a megtérülésből 1 hónapja
- Humánia HRS Group: stabil stratégiai partner a 2026-os munkaerőpiaci kihívásokban 1 hónapja
- Viszlát fluktuáció: stabilitást hoznak a magyar iparba a fülöp-szigeteki munkavállalók 2 hónapja
- Maldív-szigetek és extra fizetés – Babót új tanítóját így csábítják 2 hónapja
- A belső mobilitás lehet a munkaerő megtartásának záloga 2 hónapja
- Új vezérigazgató a a Magyar Suzuki Zrt. élén 2 hónapja



Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?