kapubanner for mobile

2,2 millió munkahelyi halál

AIDS miatt jelenleg világszerte 2 millió embernek nincs munkája, számuk 2015-ben megkétszereződhet - tette közzé csütörtökön a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet(ILO) a munkahelyi biztonság és egészségügy világnapja alkalmából. A nemzetközi szervezet adatai szerint 1992-2002 között több mint 40 országban évente átlagosan 0,2 százalékkal kisebb lett a hazai össztermék (GDP) az AIDS megbetegedések miatt. Ez éves szinten 25 milliárd dollárt jelent. Az ILO szakértői arra is rámutattak, hogy évente 2,2 millióan halnak meg munkahelyi balesetekben, ebből 400 ezren mérgező anyagoktól. Ezen felül 160 millióra tehető azoknak a száma, akik valamilyen betegséget, vagy sérülést szereznek munkahelyükön.

AIDS miatt jelenleg világszerte 2 millió embernek nincs munkája, számuk 2015-ben megkétszereződhet - tette közzé csütörtökön a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet(ILO) a munkahelyi biztonság és egészségügy világnapja alkalmából. A nemzetközi szervezet adatai szerint 1992-2002 között több mint 40 országban évente átlagosan 0,2 százalékkal kisebb lett a hazai össztermék (GDP) az AIDS megbetegedések miatt. Ez éves szinten 25 milliárd dollárt jelent.

Az ILO szakértői arra is rámutattak, hogy évente 2,2 millióan halnak meg munkahelyi balesetekben, ebből 400 ezren mérgező anyagoktól. Ezen felül 160 millióra tehető azoknak a száma, akik valamilyen betegséget, vagy sérülést szereznek munkahelyükön.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek