2 millióval több nő dolgozik tudományos és mérnöki területen mint 10 éve

Rendszeresen halljuk, hogy a természettudományokban és a technológiához kapcsolódó szakokon, munkakörökben növelni kell a nők arányát, meghozni a bátorságukat ezekhez a területekhez. Bár az az esélyegyenlőséget még nem sikerült elérni, az elmúlt évtized jelentős növekedést eredményezett. A nők száma megduplázódott tudományos és mérnöki területen, számuk 2 millióval nőtt az EU-ban, derült ki az Eurostat „Nők a technológia, a tudomány és kutatás-fejlesztés területén” webinárján.

Eurostat, Sophie Limpach-

Ezeket a területeket hosszú időn keresztül alapvetően a férfiak dominálták. A tudomány és a technológia a mindennapi élet minden szférájában jelen van, hajtóereje a fejlődésnek, a munkaerőpiacnak, a jelen és a jövő készségeinek, képességeinek, ezért különösen fontos, hogy ebből a nők is kivegyék a részüket, mondta Sophie Limpach, az Eurostat Üzleti és Kereskedelmi statisztikai részlegének igazgatója. 

Az esélyegyenlőség kérdésével már csak azért is elkerülhetetlen foglalkozni, mert ez az egyik alapvető értéke az Európai Uniónak, számos megállapodásban van lefektetve, és a jelenlegi bizottság számára is kiemelt terület. 

Egyelőre ugyan nem sikerült elérni az egyenlőséget, ha a tudósok, mérnökök számát nézzük, az elmúlt évtizedben a nők aránya 40% körülire nőtt ezekben a szférákban. Míg a felsőoktatásban és kormányzati területen nagyjából megvan az esélyegyenlőség a nemek tekintetében, addig az üzleti életben még mindig csak 23%-os a nők részvételi aránya. 

Hogyan oszlik mag a tudomány, a technológia és kutatás-fejlesztés humán erőforrása?

Az egyik izgalmas kérdés, hogy milyen arányban vannak jelen a nők a tudomány, a technológia és a kutatás-fejlesztési szakmákban a munkaerőpiacon, illetve rendelkeznek ezen a területen végzettséggel, azaz dolgozhatnak akár a szférában. Erről Alvaro Diez Soto, az Eurostat Innovációs és Digitalizációért felelős vezetője beszélt.

Eurostat, Alvaro Diez Soto

 

Meghatározta, hogy azokat a személyeket lehet ezen területek emberi erőforrásának tekinteni, akik ezekben a foglalkozásban dolgoznak illetve rendelkeznek szakirányú végzettséggel.( Az adatokat is ez a definíció alapozza meg.) Kiemelte, hogy 2021-ben az EU-ban 259 millió ember volt a 25 és 64 éves korosztályban, ebben a nemek aránya fele-fele. 

  • 99 millióan dolgoznak vagy rendelkeznek képesítéssel a fenti területeken, akiknek 47%-a férfi, 53%-a nő. 
  • 79 millióan rendelkeznek ebből a szükséges végzettséggel, a nők aránya itt 54%. 
  • 68 millióan dolgoznak ténylegesen a szférában, itt is a nők aránya magasabb 52%. 

Valamint 47 millióan jelentik azt a tényleges bázist akik képesítéssel ÉS munkahellyel is rendelkeznek a tudomány és technológia területén, itt is a többséget alkotják a nők, 54%-kal. Ugyanakkor 16 millió tudósból és mérnökből már 59% vagyis a bő többség férfi 2021-ben is, annak ellenére, hogy körükben is nőtt a nők aránya 10 év alatt 2 millió fővel, ami egy majd 42%-os növekedés az abszolút számok tekintetében. Ugyanakkor a férfiak száma is hasonló mértékben nőtt ebben a körben, így az olló nem igazán zárult, mindössze 1%-ot.

Eurostat, tudomány, technológia

 

Az elmúlt évtizedben megfigyelhető, hogy a területen dolgozó és végzettséggel rendelkező nők száma nagyobb mértékben növekedett, mint a férfiaké. 2021-ben a nők 25,5 millióan voltak. Számuk az elmúlt 10 évben 2%-kal 52-ről 54%-ra nőtt. Az elmúlt 20 évben pedig nagyjából megduplázódott (2002-ben a szám 12 millió volt). Azt is érdemes megjegyezni, mondta a statisztikus, hogy az ilyen szakirányú diplomával rendelkezők körében jelentősen kisebb volt a munkanélküliek aránya, mint más területeken. Ugyanakkor itt is a férfiak vannak jobb helyzetben, mint a nők. 

Eurostat, tudomány, nők

Kevesebb nőt foglalkoztatnak a tudásintenzív szektorok - vezetnek a Balti-államok

A csúcstechnológiát és nagy tudásintenzitást igénylő tudományterületekről (gyógyszeripar, számítástechnika, elektronikai gyártócégek valamint programozás, telekom, műsorszolgáltatás, tudományos kutatás) Sorina Vaju, az Eurostat Tudomány, Technológia és Innováció csoportvezetője beszélt.

Eurostat, Sorina Vaju

Az európai országok mindegyikére jellemző, hogy a nők általános foglalkoztatási arányához képest, ami az EU-ban átlagosan 46% (de akár 50% körül jár a Balti-államokban), a tudásintenzív és csúcstechnológiát igénylő szektorokban arányuk alacsonyabb, az uniós átlag itt 33%. Érdekes adat, hogy míg például a szektorban például Bulgáriában majdnem 40% körüli a nők aránya, addig Hollandiában és Belgiumban az alacsonyabb szegmenshez, 30%-hoz közelít. Magyarország az uniós átlag körül teljesít.

Eurostat, nők, csúcstechnológia, országok

Legkisebb arányban a nők az autógyártásban, és a szárazföldi, vízi szállításban vannak jelen. Itt részvételük előfordul, hogy 30%-nál is alacsonyabb. 

Kutatás-fejlesztés: ahol az állami szféra teljesít jobban

A kutatás-fejlesztési területen és a kutatók körében is változatos országok szerint a megoszlás, van ahol 50% körüli nők aránya, mint Lettországban, Litvániában, Horvátországban, míg Hollandiában és Luxembourgban a 30%-ot sem érik el. Az R&D területeken (teljes kiszolgáló terület is benne fglaltatik) általában többen vannak a nők, mint a kutatók között. Kivétel ez alól Románia, Írország és Olaszország, ahol több a női kutató. Az EU átlag valamivel 30% felett van. Magyarország R&D területen Máltához, Svédországhoz, Finnországhoz, Szlovéniához hasonlóan (35% körül) teljesít, míg a kutatók körében éppen eléri a 30%-ot a nők aránya.

Eurostat, nők, országok, kutatás-fejlesztés

Nagy különbség mutatkozik az állami és az üzleti szféra között, ugyanis az állami szektor kutatási-fejlesztési területein a nők akár munkavállalók felét képviselhetik, míg üzleti területen gyakran alig haladja meg a 20%-ot a részvételük. Közelebbről is érdemes tanulmányozni a grafikonokat, ugyanis, az egyes országok egészen különbözően teljesítenek egy-egy területen. Míg Hollandia például jól teljesít a felsőoktatásban, az üzleti szektorban annál kevésbé.

Eurostat, országok, gazdasági szektorok

A nők száma jelentősen nőtt az évek során a területen, de maga a kutatás-fejlesztés teljes állománya is nagy mértékben bővült az elmúlt évtizedben, így az arányok kis mértékben változtak csak, összegezte Sorina Vaju.

Eurostat, nők, összegzés

Az esélyegyenlőségért tehát van még mit tenni, nem véletlen, hogy számos uniós program működik ennek támogatására, ugyanakkor a tendencia javulást mutat, ha egyes területeken lassan is. 

Nyitóképen Sophie Limpach

  • 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál. info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
HR-forradalomból HR-válság? Így verheti szét az AI a szakmát

Évekig úgy tűnt, hogy a HR minden vállalatnál kulcsszereplővé válik: ők intézték a toborzást, a home office szabályozását, a visszatérést az... Teljes cikk

A minimálbér emelése mindent borít. Az év végi bértervezést is

Az év vége a legtöbb vállalat számára nemcsak a zárások, hanem a következő évi bértervezés időszaka is. A közelgő minimálbér-emelés miatt ez... Teljes cikk

Csökkent a Tesco, bővült a Lego: így alakultak a létszámok a nagyoknál

Júliusról augusztusra a Tescónál több mint 600 fővel dolgoztak kevesebben. Ez volt a legnagyobb létszámmozgás a HR Portál és az Opten... Teljes cikk