kapubanner for mobile

226 600 forint volt a bruttó átlagkereset

Az átlagkeresetek 1.3 százalékkal nőttek az egy évvel korábbihoz képest, derül ki a KSH 2014. január-februári adataiból. A bruttó átlagkereset 226 600 forint volt az év első két hónapjában.

A Központi Statisztikai Hivatal a legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozások, a költségvetési intézmények és a megfigyelt nonprofit szervezetek adataiból dolgozott.

2014. január–februárban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagos bruttó keresete 226 600 forint volt. A vállalkozásoknál dolgozók átlagosan 241 200 forintot kerestek. A nem közfoglalkoztatás keretében foglalkoztatottak bruttó
keresete a nemzetgazdaságban 239 100, a közszférában 231 800, a non-profit szervezeteknél pedig 223 600 forint, míg a közfoglalkoztatottaké 78 100 forint volt.

A bruttó átlagkeresetek a pénzügyi, biztosítási tevékenység gazdasági ágban voltak a legmagasabbak (462 600 forint),
ezt az információ és kommunikáció (449 900 forint), valamint az energiaipar (villamosenergia-, gáz-,gőzellátás, légkondicionálás) követte (370 000 forint). A legkevesebbet a humán-egészségügyi, szociális ellátás (139 300 forint), a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás (153 100 forint), illetve a mezőgazdaság, erdőgazdálkodás, halászat (163 200 forint) ágakban dolgozók kerestek.

2014. január–februárban a költségvetési szférában dolgozók egy része átlagosan 10 500 forint – az adó- és járulékváltozások ellentételezését szolgáló, a keresetbe nem tartozó – kompenzációban részesült, míg a nonprofit szervezeteknél az erre jogosultak átlagosan 9800 forint juttatást kaptak ezen a címen.
Nemzetgazdasági szinten az átlagos – családi kedvezmény nélkül számított – nettó kereset 148 400 (ezen belül a fizikai foglalkozásúaké 100 900, a szellemi foglalkozásúaké 201 300) forint volt.

A közfoglalkoztatottak átlagkereseti adatait figyelmen kívül hagyva a nemzetgazdaságban 6,4, a versenyszférában 5,4, a költségvetés területén 9,1, a nonprofit szervezeteknél 9,0 százalékkal nőttek a keresetek a 2013. január–februárhoz viszonyítva.
  • 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Nők a munkában: sokat javítottunk, de Izland még messze van

A nők munkaerőpiaci részvétele továbbra is érzékenyen reagál a gazdasági és társadalmi kihívásokra. A PwC idei Women in Work Indexe szerint... Teljes cikk

Durvább, mint hittük: ennyit keres valójában egy magyar rendőr 2026-ban

Durva különbségek rajzolódnak ki a 2026-os rendőri bérekben: miközben a pályakezdők nettója sokszor még a 300 ezret sem éri el, a tapasztalt... Teljes cikk

Versenytilalmi megállapodás: amit a HR-nek és a payrollnak kötelező tudnia

A versenytilalmi megállapodás egyre több munkáltatónál jelenik meg az üzleti kapcsolatok, a know-how és a piaci pozíció védelmének eszközeként.... Teljes cikk