29 ezer állást jelentettek be februárban
Jóval kevesebb szabad állást jelentenek be a munkáltatók jelenleg az Állami Foglalkoztatási Szolgálatnak, mint néhány évvel ezelőtt - derül ki az intézmény honlapján közölt adatokból. Az idén februárban 29 ezer állást jelentettek be, ebből 26 ezret töltöttek be, vagy vontak vissza.
Az idén februárban például 29 ezer álláshelyet jelentettek be a munkáltatók, egy évvel korábban, ugyancsak februárban 39 ezret, két éve februárban 35 ezret, három éve februárban 46 ezret.
A csökkenést főként az okozza, hogy kevesebb a bejelentett támogatott álláshelyek száma. Ezeket a munkáltatók akkor jelentik be, ha kereseti vagy járuléktámogatással foglalkoztathatják a felvett munkavállalókat.
Az idén februárban a 29 ezer bejelentésből 23 ezer volt a nem támogatott munkahely, és 6 ezer a támogatott. Egy éve ugyanennyi, tehát 23 ezer volt a nem támogatott munkahelyek bejelentése, viszont akkor 16 ezer támogatott munkahelyet jelentettek be a munkáltatók. Két éve a 21 ezer nem támogatott bejelentett munkalehetőséget 14 ezer támogatott egészítette ki. Három éve a nem támogatott munkahelyből is jóval többet, 34 ezret jelentettek be a munkáltatók, támogatottból pedig 12 ezret.
Az idén februárban a hónap során betöltött vagy visszavont álláshelyek száma csaknem elérte a bejelentések számát. A betöltött, visszavont álláshely 26 ezer volt, a bejelentések száma 29 ezer. Egy évvel korábban is gyakorlatilag ennyi, 28 ezer álláshelyet töltöttek be, vontak vissza, akkor viszont a bejelentések száma elérte a 39 ezret.
Két éve a betöltéssel vagy visszavonással a regiszterből kikerülő álláshelyek száma 32 ezer volt, ez ismét csaknem elérte a bejelenések 35 ezres számát.
A munkaügyi intézményrendszer hónaponként azzal az álláshely ajánlattal gazdálkodik, amelyet az előző hónapról megmaradt álláshely ajánlatok és az új bejelentések tesznek ki. Ebből közvetíthet, erre hívhatja fel a munkát kereső ügyfelek figyelmét. Ez az együttes szám az idén februárban 53 ezer volt, egy éve 71 ezer, két éve 69 ezer, három éve 84 ezer.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?