5 + 1 népszerű béren kívüli juttatás
Év vége közeledtével a legtöbb nagyvállalat HR szakembere elgondolkodik azon, hogy szükség van-e a juttatási rendszer újragondolására. Az adótörvény esetleges változásai mellett, a munkavállalói igényeket is figyelembe vevő béren kívüli juttatások, költséghatékony megoldásai lehetnek a munkavállalói elköteleződés javításának. Az RSM Hungary adószakértői összefoglalták, melyek most a leginkább népszerű és adózási szempontból is előnyös béren kívüli juttatási formák.
1. Kamatmentes dolgozói lakáshitel
Az egyik legnépszerűbb juttatási forma. Az adómentesség feltétele ebben az esetben, hogy a hitelt hitelintézeten vagy az Államkincstáron keresztül folyósítsák. Fontos kitétel még, hogy a dolgozói lakáshitel összege nem haladhatja meg – a folyósítást megelőző 4 évben munkáltatói lakáscélú hitelekkel együtt - a 10 millió forintot. A dolgozói kamatmentes hitel a lakás építése és vásárlása mellett bővítésre, korszerűsítésre vagy akadálymentesítésre is használható. Továbbá az ilyen célból más munkáltatótól, vagy hitelintézettől felvett hitel törlesztésére is van lehetőségég. Érdemes figyelni a fenti szabályokra, ugyanis amennyiben a munkáltató által biztosított hitel nem felel meg az adótörvény rendelkezéseinek, a munkavállalónak kamatkedvezményből származó jövedelme keletkezik, mely után 33,04%-os adóteher merül fel a kifizető részéről.
2. Céges autó és car-sharing mint béren kívüli juttatás
Másik nagy kedvenc a személygépkocsi juttatása, mely a munkavállalónál adómentes akkor is, ha üzleti célra egyáltalán nem használja az autót. Ugyancsak adómentes az autópálya-díj és az üzemeltetéssel kapcsolatos költségek is, mint például üzemanyag díja. Az ársapka 2022. december 6-ai eltörlésével már nincs különbség a céges autó és a magánszemély tulajdonában álló személygépkocsiba tankolt üzemanyag ára között.
A jelenleg uralkodó környezettudatos trendeknek megfelelően egyre több munkavállaló fordul a közösségi autózás felé. Jó hír, hogy a car-sharing rendszer költségeinek finanszírozása ugyancsak adómentes juttatásnak számít.
3. Távmunka finanszírozása
A pandémia idején elterjedt távmunka gyorsan népszerű lett a munkavállalók körében, és ma már komoly munkaerő-vonzó és megtartó hatása is van. Fontos tudni, hogy a minimálbér 10%-ig adható adómentesen költségtérítés a munkavállalónál így felmerült többletköltségek (például rezsiköltségek, internethasználat díja) finanszírozására, anélkül, hogy a munkavállalónak bármilyen számlával el kellene számolnia.
4. SZÉP-kártya
Továbbra is népszerű juttatási forma a SZÉP-kártya, mely az egyik legalacsonyabb adóteherrel (28%) és most már – a zsebek megszűnésével - rugalmas felhasználással is jár. Bár még nem ismertek ennek a részletszabályai, de a zsebek közötti átjárhatóság az idei év végéig is már biztosított. Fontos ugyanakkor arra figyelni, hogy ne legyen a kártyán 1 évnél tovább alvó összeg, mivel ezekre extra 15%-os díjat kell kiszabniuk a szolgáltatóknak. Illetve a 2022. október 15-ig átutalt SZÉP-kártya egyenleg 2023. május 31-ig használható fel az extra 15 százalékos díj felszámítása nélkül. A SZÉP-kártya alkalmas lehet sportlétesítmények látogatására jogosító bérlet vásárlására is.
5. Céges bulik és céges ajándékok
Az ünnepek közeledtével több munkáltató szervez valamilyen eseményt a munkavállalók részére, esetleg ad át kisebb ajándékcsomagot. Bizonyos feltételek teljesülése esetén az ezzel kapcsolatban felmerült költségek után a kifizető összes adóterhe 33,04%.
5+1. Értékpapír-juttatás
Az értékpapír-juttatás nem egy megszokott juttatási-forma, mégis fontosnak tartjuk felhívni rá a figyelmet. Vitathatatlan előnye, hogy elősegíti a munkavállalóknál a tulajdonosi szemlélet kialakítását, hiszen saját zsebükön is érzékelhetik a cég sikereit. Ilyen módon jobban azonosulnak a cég céljaival, jobban motiválhatóvá válnak. Egy nagyobb értékpapír-juttatási program a cég berkein belül komoly munkaerő-vonzó képességgel is bír, lehet akár ez a végső érv is egy toborzási folyamatban. A különböző értékpapír-juttatás alapú ösztönzőrendszerek esetén az adózási környezet is kedvezően alakul.
Fotó: unsplash.com
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek


Fata László cafeteria szakértő a Cafeteria TREND alapítója, szerkesztője, aki nem csak az adótörvények oldaláról közelíti meg a béren kívüli juttatásokat.
Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?