6,8 százalékkal csökkent a reálkereset
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat2007 január-májusban 2 millió 773 ezren álltak alkalmazásban a legalább 5 fős vállalkozásoknál és a költségvetési intézményeknél. A bruttó átlagkeresetek összességében 7,4, a nettó átlagkeresetek 1,2 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit. A január-májusi reálkereset 6,8 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához viszonyítva - jelenti a KSH.
Az év első öt hónapjában a költségvetési szférában 757 ezren, a versenyszférában mintegy 1 millió 942 ezren dolgoztak. A teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagosan bruttó 181 300 forintot, ezen belül a vállalkozásoknál dolgozók 170 700 forintot kerestek. A költségvetési szervezeteknél alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 209 700 forint volt, ez az összeg az évente esedékes, egységesen januárban fizetendő egyhavi külön juttatást is tartalmazza.
Január-májusban a költségvetési szférában dolgozók bruttó átlagkeresete 2,9 százalékkal, a versenyszférában dolgozóké 10,4 százalékkal volt magasabb, mint az előző év azonos időszakában. Az átlagot meghaladó mértékben nőttek a keresetek az építőipar (19,8 százalék), a kereskedelem, javítás és az ingatlanügyletek, gazdasági szolgáltatás (11,8 százalék), valamint a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás (10,8 százalék) gazdasági ágban. A keresetek itt mutatkozó növekedésében szerepet játszott a minimum-járulékalap bevezetése. A legalább 50 főt foglalkoztató vállalkozásoknál a bruttó átlagkereset növekedése alacsonyabb volt, mint a kisebb szervezeteknél.
A nettó keresetek átlagosan 1,2 százalékkal emelkedtek. Ezen belül a versenyszférában 3,3 százalékos növekedés, a költségvetési szervezeteknél 2,1 százalékos csökkenés következett be. A nettó keresetek lassú növekedési ütemében meghatározó szerepet játszott az alkalmazottakat terhelő egészségbiztosítási és munkavállalói járulék múlt év szeptemberi, illetve az egészségbiztosítási járulék idén januárban történt további emelése.
A reálkereset - a fogyasztói árindex 8,6 százalékos növekedése mellett - 6,8 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához viszonyítva.
A nemzetgazdasági havi nettó átlagkereset 112 300 forintot tett ki, ezen belül a fizikai foglalkozásúaké 83 400 forintot, a szellemi foglalkozásúaké 144 900 forintot. A nemzetgazdasági szintű havi átlagos munkajövedelem 191 400 forintra nőtt, 7,9 százalékkal haladta meg az előző év január-májusi szintet. A munkajövedelmen belül az egyéb munkajövedelem aránya 2007. január-májusban átlagosan 5,3 százalék volt.

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?