kapubanner for mobile

8 százalékkal kevesebb járadékot kapnak a jövőre nyugdíjba vonulók

Alacsonyabb összegű ellátásra számíthatnak a jövőre nyugdíjba menők. Ők mintegy nyolc százalékkal, egy teljes 13. havi nyugdíjnak megfelelő összeggel kapnak kevesebbet, mint azok, akik még az idén lesznek nyugdíjasok - írja keddi számában a Népszava.

A változás a nyugdíjkiszámítási módszer módosításának eredménye, 2008. január elsejétől ugyanis kizárólag a nettó bért veszik alapul, ami csökkenti a várható értéket, ellenkezőleg hat viszont, hogy a nyugdíjazást megelőző év szintjére emelik a korábbi években kapott fizetést - olvasható a lapban.

Az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság a következőképpen segített megérteni a változást: a nyugdíjat az 1988. január 1-jétől a nyugdíjazásig elért keresetek, jövedelmek átlagából kell kiszámítani. Ennek során természetesen a régebbi, az akkori alacsonyabb nominális színvonalat tükröző kereseteket aktuális nominális szinten kell számításba venni. Ez a valorizálás. Ha valaki például 2008. január 1-jén megy nyugdíjba, 1988. és 2007. közötti kereseteit a mai szabályok szerint úgy kellene valorizálni, hogy az 1988-2004-es időszakban elért kereseteit 2006-os szintűre emelik, a 2005-ös, a 2006-os és a 2007-es pedig marad eredeti nagyságában. A 2008-as új valorizációs szabály szerint viszont az 1988. és 2006. közötti keresetek mindegyike 2007-es szintre emelkedik. Mindez növelően hat az induló nyugdíjak színvonalára - olvasható a lapban.

Orbán Gábor, a Magyar Nemzeti Bank közgazdásza a lapnak saját véleményeként azt mondta: a nyugdíjkiszámítás módjának változásával egyetért, mégis úgy gondolja, nem fair az aktív korúakkal szemben, hogy minden terhet ők viselnek. A költségvetési egyensúly megteremtéséhez szükséges többletet is vállalniuk kellett, most pedig nyugdíjasként kerülnek rosszabb helyzetbe, szemben azokkal, akik már korábban befejezték aktív életszakaszukat.

Fidesz: Ne vegye el a kormány az idősektől a 13. havi nyugdíjat!

Szijjártó Péter, az ellenzéki párt szóvivője szerint a nyugdíjasok eddig is a Gyurcsány-kormány tevékenyégének fő vesztesei voltak, mert a megszorítások, valamint az áremelkedések őket érintették a legkomolyabban, mégis - tette hozzá - a sajtóhírek arról szólnak, hogy a kormány a teljes 13. havi nyugdíjat el akarja venni, "vagyis 8 százalékos nyugdíjcsökkentést akar végrehajtani" a következő évtől.

A Fidesz ezt felháborítónak és arcátlannak tartja, ezért felszólítja a kormányt, hogy ne csökkentse tovább jelenleg sem túl magas nyugdíjakat, tegyen intézkedéseket, hogy a jövőre nyugdíjba vonulók ne 8 százalékkal csökkentett nyugdíjat kapjanak - közölte Szijjártó Péter.

Népszava, MTI
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Ennyit keresnek a bölcsődei dajkák

A bölcsődei munkakörökben a bérek szakképzettséggel (dajkaként) 437 920 forinttól indulnak, diplomás kisgyermeknevelőként pedig pedagógusi bért... Teljes cikk

Nincs több pénz nyaralásra – mégsem maradnak otthon a magyarok

A magyarok idén átlagosan nem költenek többet nyaralásra, mint tavaly, mégsem csökkent az utazási kedv. Sőt: egyre többen terveznek külföldi utat,... Teljes cikk

Ki jár jól az EU-ban? Íme az órabérek, amik mindent elárulnak

Óriási különbségek jellemzik az EU munkaerőköltségeit: míg az átlag közel 35 euró (kb. 14 000 Ft) óránként, a skála 12 (kb. 4 800 Ft) és 57... Teljes cikk