A 20-34 év közöttiek 17 százaléka nem tanul és nem dolgozik
Az Eurostat adatai szerint tavaly a 20 és 34 év közötti korosztályba eső fiatalok 16,5 százaléka nem tanult tovább és nem vállalt munkát sem, ők a NEET fiatalok. Magyarország sem marad el az uniós átlagtól a fiatalok 17 százaléka esik ebbe a csoportba, ez nagyjából 340 ezer főt jelent - írja a G7.
A jelenség elsősorban a déli és a keleti államok problémája, Európa középső és északi részén kevésbé gyakori, hogy a fiatalok passzívak maradnak a munkavállalás és a tanulás szempontjából - írja a G7.
2013 óta összességében folyamatosan csökken a nem foglalkoztatott, illetve oktatásban és képzésben sem részesülő fiatalok aránya, érdekesség, hogy a nők aránya nem csökken, változatlan 2016 óta. Ennek oka részben a gyerekvállalás. Másrészt az utóbbi években az intenzív emberi munkát igénylő ipari ágazatokban nőtt meg a kereslet, ahol leginkább a férfiak foglalkoztatása jellemző, akár képzettség nélkül is. A felnőttképzés is ehhez igazodott. Ehhez jön az is, hogy a cégek nem szívesen veszik fel az ebbe a korosztályba tartozókat, hiszen a terveik között szerepelhet a gyerekvállalás, ami miatt hosszabb időre kiesne a munkavállaló.
Fotó: Pixabay
G7

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?