A 40-esek több mint kétharmada nem tett még semmit félre nyugdíjas korára
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA nyugdíjak tekintetében a problémát a nem folyamatos munkavégzés és a feketén foglalkoztatás jelenti Magyarországon - mondta Németh György szociológus-közgazdász vasárnap reggel az M1 aktuális csatorna műsorában.
A magyar nyugdíjrendszer annyiban jól működik, hogy aki végigdolgozza a negyven évet, az a keresetéhez képest viszonylag jó nyugdíjat kap. Ugyanakkor - tette hozzá - fontos az öngondoskodás is, aki ezt választja, annak több lehetősége is van.
Aki nem akar ezzel sokat foglalkozni, az választhatja a nyugdíjpénztárt, mások pedig nyithatnak egy nyugdíj-előtakarékossági számlát, és a legújabb lehetőség az üzleti biztosítóval kötött nyugdíjbiztosítás - sorolta.
A magyarok 60 százaléka egyáltalán nem tesz félre, nem takarít meg öregkorára, 36-40 éves korban a lakosság 67 százaléka még semmilyen nyugdíjcélú megtakarítással nem rendelkezik - derült ki az Union Biztosító legutóbbi felméréséből.
A 700 ember megkérdezésével készült kutatás eredményeiből kitűnik, hogy minden harmadik magyar arra számít, a megélhetésért nyugdíjas korában is dolgoznia kell majd. A megkérdezettek 40 százaléka arra számít, hogy időskori nyugdíjként a jelenlegi fizetésének kevesebb mint felét kapja majd kézhez.

- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

HR katasztrófa romkom jelmezben: a Munkahelyi románc