A cég által kirendelt haver

Egyes cégek már rájöttek arra, hogy ha a kiválasztás nem megy megfelelően, az rombolhatja a munkáltató hírét, brandjét az álláspiacon. Ezért aztán nem árt, ha a munkaadók tudják, mi múlik rajtuk, írja a jobline.

images

Az álláskeresőket leginkább az bosszantja, hogy a cégek válaszra sem méltatják az önéletrajz elküldése után. Azt sem szeretik, ha nem tudják meg mi volt az elutasítás oka. De gyakori panasz az is, hogy az interjúztatók udvariatlanok, vagy inkorrekt kérdéseket tesznek fel.

A CareerBuilder blogja összegyűjtött három olyan módszert, melyekkel el lehetne kerülni, hogy negatív kép alakuljon ki egy-egy cégről.

Az amerikai ESPN-nél egy teljesen egyedülálló rendszert építettek ki, hogy segítsék az hozzájuk jelentkezőket. A vállalati kultúrára jellemző családiasságot az első pillanattól igyekeznek éreztetni az újoncokkal, mégpedig úgy, hogy mindenkihez kirendelnek egy "havert". Neki nem feladata értékelnie a jelöltet, viszont sokat beszélget vele, és az állásinterjúhoz képest sokkal kötetlenebbül tehetik fel nekik kérdéseiket. Ezekre a találkozásokra nem kell kiöltözni, vagy különösebb merev szabályokat betartani, a lényeg a fesztelenség, és hogy sokkal magabiztosabbak legyenek a jelöltek, amikor "élesben" hallgatják meg őket. Ha az illetőt felveszik, a haverból mentor válik, aki segít a későbbi beilleszkedésben.

Az AT&T-nél a toborzó szakemberek értékesítői képzésen vesznek részt. Mindezt azért, mert rájöttek, nem elég hátra dőlni és várni, hogy a jobbnál jobb szakemberek jelentkezzenek hozzájuk. Mindezért tenni kell, a vállalatra termékként kell gondolni, és "el kell adni", vonzóvá kell tenni azt az álláskeresőknek.

A GE számára fontos, hogy a pályázók akkor se gondoljanak rájuk keserű szájízzel, ha végül mégsem őket választották ki. A vállalat kíváncsi az ő véleményükre is, ezért lehet értékelni az egész toborzási, kiválasztási folyamatot.

Jobline
  • 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Mindenki a tudásról beszél, mégis a papír számít az állásinterjún – miért?

A készségalapú felvétel évek óta a toborzás megújulásának ígérete, a mindennapi gyakorlatban azonban csak lassan nyer teret. Egy friss nemzetközi... Teljes cikk

Amit jobb nem beleírni az önéletrajzba: egy hobbi, amitől megriadnak a munkáltatók

Egy friss kutatás szerint az önéletrajzban feltüntetett hobbik az első szűrésnél is döntőek lehetnek – és nem mindegy, mit árulnak el rólunk. A... Teljes cikk

Ezek az állások tarolnak 2026-ban - itt a LinkedIn toplistája!

2026-ban egyre többen keresnek majd új állást, miközben a munkaerőpiacon nő a verseny. A LinkedIn legfrissebb listája szerint az AI-hoz kapcsolódó... Teljes cikk