A csalódott dolgozók égnek ki a legkönnyebben
A munka sokak számára egy idő után nyűg lesz, a ledolgozott órák hatékonysága folyamatosan romlik. A munkatársak kiégése azonban megakadályozható, ha erre az érintettek és az őket alkalmazó társaság is figyel - számol be a Világgazdaság. hirdetés Kiégett Ön? Fáradt és kimerült? Soha vagy elvétve. Gyakran. Folyamatosan. TESZTCENTRUMSelye János, a stresszkutatás atyja azt tapasztalta, hogy egy rövid hozzászokási idő elteltével egész jól viselik az érintettek a nyomást, ám egy idő után látszatra bármiféle nyilvánvaló ok nélkül összeomlottak. Sokan ugyanis önmagunk értelmét, sőt életünk célját is a munkánkból nyerjük, épp ezért leginkább az elkötelezett, szenvedélyes, keményen dolgozó embereket veszélyezteti a burn out, vagyis a kiégés. Van, akit az előléptetés motivál a munkája során, mást az, hogy kitűnjön a kollégái közül a tehetségével, a teljesítményével, van, akit a megfelelési vágy kényszerít vagy épp a kreatív ötletek megvalósítása, az alkotás vágya hajt - írja a Világgazdaság. A szakemberek összegyűjtötték a kiégés legfontosabb tüneteit is: Krónikus fáradtság, kimerültség, úgy érezzük, hogy fizikailag teljesen elhasználódtunk Dühösek vagyunk azokra, akik kérnek tőlünk valamit Önmagunkat kritizáljuk, mert meggyűlt a bajunk néhány problémával Cinizmus, negatív beállítódás és irritálhatóság Úgy érezzük ostromolnak bennünket Könnyen kifakadunk a látszólag apró dolgokon Gyakori fejfájások, gyomor- és bélrendszeri panaszok Hízás vagy fogyás Álmatlanság és depresszió Úgy érezzük kevés a levegőnk Gyanakvás Tehetetlenség érzése Nagyobb fokú kockázatvállalás A kiégést egy adott körülmény vagy a célkitűzéseink és a lehetőségeink közötti szakadék is ösztönözheti. A reális ön- és célértékelés, életünk, munkánk prioritásainak meghatározása egyaránt segítheti a kiégés elkerülését. A hatékony időbeosztás a kiégés elkerülésének egyik legfontosabb tényezője, ugyanúgy, mint az, ha túl sokan támaszkodnak ránk. Meg kell találnunk a munkahelyünkön, sőt életünk minden terén az egészséges egyensúlyt az ésszerű nyitottság és a rendelkezésre állás között - áll a Világgazdaság írásában. Kapcsolódó anyagok: Az alulfizetett emberek gyorsabban öregszenek Orvosolható a munka és a magánélet egyensúly-eltolódása Céges riportok: stressz nélkül is lehet Az ebédszünet is segít a munkahelyi stressz kezelésében A darázscsípésnyi büntetés is fáj a kereskedőknek Javában tartanak a húsvéti élelmiszeripari ellenőrzések, amelyek keretében eddig több illegális húsüzemet is lebuktattak a hatóságok. A vétkes nevének nyilvánosságra hozatala a legkomolyabb visszatartó erő a szabálytalanságok elkövetése ellen, de a cégek a bírságokat is megérzik mondták az mfor.hu-nak a fogyasztóvédők és kereskedők. . Vállalatvezetés A Pénzügyminisztérium győzött az elvárt adó vitájában Hiába tiltakozott tegnap Kóka János gazdasági miniszter az elvárt adó csakazértis bevezetése ellen: a mai kormányülésen elfogadta, hogy az elvárt adó finomított verziójára szükség van. Vállalatvezetés Szombaton ismét sztrájk lesz Ferihegyen Munkabeszüntetést tartanak a ferihegyi repülőtéren az üzemanyag-kiszolgálást végző RÜK Kft. dolgozói szombaton 11 órától 18 óráig, amiről szerdán tájékoztatták a munkaadót - közölte Csorba Attila a szakszervezet elnöke. . Fizetés a weben: kőkorszaki módszerek Magyarországon A hazai tiniket már behálózták Az államfőtől kér vétót a LIGA a szabadságolás ügyében Negyedmilliárdos Albacomp-beruházás Bélapátfalván és környékén Közép-Európa legnagyobb kivetítője üzemel Budapesten Csökkent a munkanélküliség, nőtt a foglalkoztatottság Sportfokozatba kapcsol a szlovák VW Tucatnyi tagállam hisz Kovács adóalap-egységesítésében mfor.hu kereső Olvasta már? Marjai László (54) tölti be ez év márciusától az Európai Építő Zrt. gazdasági vezérigazgató-helyettesi tisztjét. Napi galéria Divatmárkák a belvárosban
Fáradt és kimerült?
Soha vagy elvétve.
Gyakran.
Folyamatosan.
TESZTCENTRUMSelye János, a stresszkutatás atyja azt tapasztalta, hogy egy rövid hozzászokási idő elteltével egész jól viselik az érintettek a nyomást, ám egy idő után látszatra bármiféle nyilvánvaló ok nélkül összeomlottak. Sokan ugyanis önmagunk értelmét, sőt életünk célját is a munkánkból nyerjük, épp ezért leginkább az elkötelezett, szenvedélyes, keményen dolgozó embereket veszélyezteti a burn out, vagyis a kiégés. Van, akit az előléptetés motivál a munkája során, mást az, hogy kitűnjön a kollégái közül a tehetségével, a teljesítményével, van, akit a megfelelési vágy kényszerít vagy épp a kreatív ötletek megvalósítása, az alkotás vágya hajt - írja a Világgazdaság.
A szakemberek összegyűjtötték a kiégés legfontosabb tüneteit is:
Krónikus fáradtság, kimerültség, úgy érezzük, hogy fizikailag teljesen elhasználódtunk
Dühösek vagyunk azokra, akik kérnek tőlünk valamit
Önmagunkat kritizáljuk, mert meggyűlt a bajunk néhány problémával
Cinizmus, negatív beállítódás és irritálhatóság
Úgy érezzük ostromolnak bennünket
Könnyen kifakadunk a látszólag apró dolgokon
Gyakori fejfájások, gyomor- és bélrendszeri panaszok
Hízás vagy fogyás
Álmatlanság és depresszió
Úgy érezzük kevés a levegőnk
Gyanakvás
Tehetetlenség érzése
Nagyobb fokú kockázatvállalás
A kiégést egy adott körülmény vagy a célkitűzéseink és a lehetőségeink közötti szakadék is ösztönözheti. A reális ön- és célértékelés, életünk, munkánk prioritásainak meghatározása egyaránt segítheti a kiégés elkerülését. A hatékony időbeosztás a kiégés elkerülésének egyik legfontosabb tényezője, ugyanúgy, mint az, ha túl sokan támaszkodnak ránk. Meg kell találnunk a munkahelyünkön, sőt életünk minden terén az egészséges egyensúlyt az ésszerű nyitottság és a rendelkezésre állás között - áll a Világgazdaság írásában.
Kapcsolódó anyagok:
Az alulfizetett emberek gyorsabban öregszenek
Orvosolható a munka és a magánélet egyensúly-eltolódása
Céges riportok: stressz nélkül is lehet
Az ebédszünet is segít a munkahelyi stressz kezelésében
- 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Évek óta hatalmas összegeket fektetnek a vállalatok a munkavállalói jólétbe, mégis sok helyen tartósan magas a kiégés és a fluktuáció. Carol... Teljes cikk
Egy friss felmérés szerint az ügyfélszolgálati munkatársak közel harmada tervezi a munkahelyváltást a következő hat hónapon belül. Nem a... Teljes cikk
Az autóvásárlás sokak számára még mindig egy kellemetlen, bizalmatlan alkudozással teli élmény. Mi történik, ha a jól ismert forgatókönyvet egy... Teljes cikk

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?