kapubanner for mobile

A Facebookon keresnek munkát a diákok

A nyári szünidő kezdetével diákok ezrei kutatnak pénzkereseti lehetőségek után. Számos diákmunka kifejezetten csak nyáron elérhető, de aki hosszabb távra tervez, az is válogathat. A Mind-Diák Szövetkezet közel 600 tanuló válasza alapján dolgozta fel, hogy a diákok munkavállalásának szempontjait.

images

images

A pénz az első

A diákok munkakeresési szempontjai részben eltérnek a főállású munkavállalókétól. Legfőbb kritériumok közé tartozik a jó fizetés, a rugalmas munkaidő és az elméleti tudás gyakorlati alkalmazása. Tíz hallgatóból nyolc a pénzkereseti lehetőség fontosságát emelte ki a diákmunka kapcsán. Egy diákmunkás azonos bruttó bér mellett jobban kereshet, mint „rendes” munkaviszonyban, mert bérét csak 15 százalékos szja-levonás terheli. A tanulók foglakoztatásával a munkaadók is nyernek, hiszen a kedvező adózási környezet miatt a munkáltatói ráfordítás akár 30-40 százalékkal is kevesebb lehet.

Tapasztalatszerzés

A válaszokból az derült ki, hogy a hallgatók több mint fele a magas bér mellett a megszerezhető szakmai tapasztalatot is kiemelkedően fontosnak tartja. A kutatás eredménye rámutat, hogy a diákok fele tudatos karrierépítő, hiszen felismerik, hogy a diákmunka során szerzett munkatapasztalat referenciaként szolgál pályakezdésükkor. A tanulás melletti munka másik előnye, hogy hozzávetőleg a fiatalok 15%-a annál a cégnél folytathatja a munkát, ahol korábban diákként már bizonyította rátermettségét.

Ezt támasztja alá, hogy a felmérésben résztvevő hallgatók körében a szakirányú tanulmányokat igénylő gyakornoki állások és az adminisztratív munkák a legnépszerűbbek, de szívesen vállalnak host/hostess jellegű időszakos feladatokat is. A Mind-Diák álláskínálatában elsősorban vidéken nagyobb számban betanított feladatok vannak, míg Budapesten az irodai kisegítő és gyakornoki munkakörök vezetnek. Az előnyökkel már passzív félévesek is élhetnek.

Köztudott, hogy a felsőoktatási intézmények előírják a diploma megszerzéséhez a hivatalosan leigazolt szakmai gyakorlatot. 2016. tavaszától a Mind-Diák Szövetkezet és megbízója együttesen biztosíthatja a törvényben előírt szakmai gyakorlat feltételeit. Így a Szövetkezet együttműködési megállapodást köthet az egyetemmel, a megbízó biztosíthatja a helyszínt, eszközöket, oktatást, az iskolaszövetkezet pedig igazolhatja a gyakorlatot, mint munkáltató.

Közösség szerepe

Érdekes módon a fiatalok egy-egy munkahelyen nem csak pénzt, de támogató közösséget is keresnek. Baráti és szakmai kapcsolatrendszer kialakítása is fontos számukra. Ha a fiatalok a munkahelyi közösségi életről, morálról a cég honlapján nem találnak információt, akkor más úton jutnak hozzá. Ez a közösségi média világában nem is olyan nagy mutatvány.

Álláskeresésük során figyelembe veszik barátaik, vagy tágabb ismeretségük tapasztalatait, melyre nagyon jó terep a Facebook. A válaszadók több mint 70 százaléka a Facebookot álláskeresésre és társaik diákmunkával kapcsolatos tapasztalatainak megismerésére is használja. Az álláslehetőségeket még a diákszövetkezetek weboldalain az egyetemi állásbörzék, karriernapok kínálatában is keresik.

Szemléletváltás

Folyamatosan nő a diákmunkát is alkalmazó foglalkoztatók köre, melyet az egyre nagyobb munkaerő-hiány is indokol. A gyakornoki programokat működtető vállalatok kifejezetten azzal a céllal keresnek hallgatókat, hogy kinevelhessék jövőbeni munkatársaikat. A Mind-Diák Szövetkezetet ezekben az utánpótlás programokban, egyrészt mentesíti megbízóit a toborzási, bejelentési és bérszámfejtési feladatok alól, ugyanakkor a szakmai irányítás továbbra is a cég kezében marad, míg a szervezési és adminisztratív feladatokat a szövetkezet látja el helyette.

„A hallgatók felismerték munkaerő-piaci értéküket, és ezt már a vállalatoknak is figyelembe kell venniük  – hívja fel a figyelmet Bor Katalin, a Mind-Diák Szövetkezet vezetője. – Már alig lehet minimálbérért diákot találni a nyári diákmunka szezonon kívül. Mostantól azt sem várhatják el a munkaadók, hogy a hallgatók hetekig várjanak a kiválasztási döntésre. Ha pár napon belül nem kapnak választ, akkor ott állnak munkába, ahol gyorsabb a kiválasztási folyamat."

Ősztől a diákmunka alkalmazásának szabályai is változnak. Ha szeretne értesülni a gyakorlati megoldásokról, iratkozzon fel a Diákmunka Trendekre.

Ez az írás támogatott tartalom, nem a HR Portál szerkesztőségi anyaga. Az itt szereplő információk a cikk megrendelőjétől származnak.

  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Valóban kiválasztható a legjobb jelölt? Így segítenek a személyiségtesztek a toborzás során

A munkaerő-kiválasztás világában a hagyományos értékelési módszerek mellett egyre nagyobb szerepet kapnak azok az eszközök, amelyek nemcsak a... Teljes cikk

Értékteremtő partnerség a vállalati kultúrában: Tanulás és empátia vakvezető kutyákkal

A kiégés megelőzése, a fluktuáció csökkentése és a valóban befogadó cégkultúra kialakítása ma már nem pusztán HR-feladat, hanem stratégiai... Teljes cikk

Több mint 30 éve mentik a gyermekek jövőjét – így működik a Szülők Fóruma Egyesület

A Szülők Fóruma Egyesület 1991-ben alakult Százhalombattán, fogyatékossággal élő gyermeket nevelő szülők kezdeményezésére. Az alapítók célja... Teljes cikk