kapubanner for mobile

A főnök kedvencének jó lenni. Legalábbis egy ideig

Mindannyian voltunk már olyan helyzetben, amikor a főnök kivételezett valakivel a csapatból, épp ezért tudjuk, mennyire bosszantó, ha láthatatlannak éreznünk magunkat, miközben valaki más minden figyelmet megkap. Ironikus módon azonban ugyanilyen nehéz a főnök kedvencének lenni…

images

Bár nagyszerű dolog extra figyelmet kapni, és jó érzés, ha elismerik a munkánkat, mindig van ára annak, ha mi vagyunk a kivételezettek. Az egyik az, hogy a csapattársaink neheztelhetnek majd ránk kitűntetett helyzetünk miatt. Úgy láthatnak minket, mint egy informátort, akiben nem lehet megbízni, ezért többé nem fognak megosztani velünk fontosabb információkat, kapcsolatokat vagy egyéb forrásokat.

Másodszor ha túlságosan be vagyunk kötve a főnökünkhöz, az objektivitásunk és a független gondolkodásra való képességünk egyre inkább megkérdőjelezhetővé válhat. Kreativitásunk és döntéshozási képességünk az elszigeteltség miatt nem nyer majd teret, ezért a teljesítményünk is csökkenni fog. Mindezek mellett előbb vagy utóbb elveszítjük speciális státuszunkat. Azok a főnökök ugyanis, akik hajlamosak a kivételezésre, mindig új kedvenceket találnak maguknak.

A főnökünk nem a barátunk?


Nem számít, milyen elismeréseket kapunk most tőle, legtöbbször a főnökünk nem a barátunk. Bizonyos esetekben azonban érdemes felülvizsgálnunk a kapcsolatunkat, és eldönteni, barátkozhatunk-e vele, vagy ez túl kockázatos.

A szakértők szerint a válasz különféle tényezőktől függ, de ha válaszolunk ezekre a kérdésekre, világosabban fogunk látni:

Barátok voltunk, mielőtt a beosztottja lettem?
- „Könnyebb, ha a főnököd lesz a barátod, mintha a barátod lesz a főnököd” - mondja Ben Dattner, szervezeti pszichológus. Ha egy barátság főnök-beosztott kapcsolattá is válik, akkor össze kell tudnunk hangolni egymással a két szerepet, az öntudatosság pedig - mindkét oldalon - kulcsfontosságú lesz. Kérdezd meg magadtól: milyen a kapcsolatom most ezzel a személlyel? Hogyan viszonyulunk egymáshoz? Kövessünk az érzéseinket azzal kapcsolatban, mi kényelmes a számunkra és mi nem.

Őszinte vele a kapcsolatom, vagy csak azért vagyok vele jóban, mert érdekemben áll? - Ha őszintén vonzódsz a főnököd személyiségéhez, és szimpatikus a számodra, akkor nem lehet kétséged. Azonban ha a hatalmi játszmáid részét képezi ez a kapcsolat, és egyébként nem keresnéd a társaságát, akkor jó, ha tudod, hogy nagy kockázatot vállalsz ezzel, mert a főnököd érezni fogja, hogy csak azért közeledsz hozzá, hogy előmozdítsd a karriered.

Hajlandó vagyok betartani a határokat főnök és barát között? - Ha barátságból lett főnök-beosztott kapcsolat, beszélgess vele arról, hogyan tudnátok betartani a határokat. Segíthet, ha előre jelzed, hogy most barátként vagy beosztottként szólsz hozzá - bár mesterségesnek tűnhet, de így el tudjátok kerülni a félreértéseket.

Azt se feledjük, hogy a kiválasztottság akár a szakmai előremenetelünk útjában is állhat, ha például a főnökünk túl sok feladatot delegál le nekünk, és túl kevés időnk marad a saját munkánk elvégzésére. Az is megtörténhet, hogy a kollégáink próbálnak meg használni minket arra, hogy közvetítsük a vezető felé a kérésüket és aggályaikat. Ráadásul, ha túlságosan szoros kapcsolatban állunk a felettesünkkel, többé senki sem fog semmit a saját érdemünknek tekinteni, amitől csökken a befolyásunk, és még jobban elszigetelődünk.


De hogyan őrizzük meg a jó hírnevünket?



Ez a három taktika segíthet elviselni a reflektorfényt:

Soha ne ess a gőg csapdájába: maradj meg csapatjátékosnak, és ne viselkedj úgy, mint a főnök hírnöke, ne ossz meg olyan bizalmas információkat, amelyekbe csak téged avatott be, és fordítva se szivárogtass ki információkat a főnöknek.

Védd meg karrierlehetőségeidet:
Találd meg a kapcsolatot más vezetőkkel is. Mindig kockázatos túl közel kerülni a főnöködhöz, mert a helyzet egy pillanat alatt megváltozhat - a barátias kapcsolatból könnyen válhat rideg távolságtartás. Ha túlságosan bebiztosítottnak érzed magad, lehet, hogy figyelmen kívül hagyod azokat a lehetőségeket, amelyek által fejlődni tudnál szakmailag.

Tudd, mikor kell váltani:
Ha mindezek ellenére sem változik a helyzet, akkor lehet, itt az ideje, hogy új lehetőségeket keress, ahol önállóan dolgozhatsz, és a saját erőfeszítéseid révén kerülsz feljebb, nem pedig azért, mert te vagy az aktuális kiskedvenc.

A Harvard Business Review cikke nyomán

Bánosi Eszter / HVG Kiadó Zrt.
  • 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
11 óra képernyő, 47 másodperc fókusz – így omlik össze a munkavállalói koncentráció

Az elmúlt években a munkavállalók napi képernyőideje elérte a 11 órát, miközben egy feladatra átlagosan már csak 47 másodpercig tudnak... Teljes cikk

Miért az emberközpontú cégek lehetnek az MI nyertesei?

A mesterséges intelligencia (MI) térnyerése sokak szerint munkahelyeket sodor veszélybe, a menedzsmenttörténet azonban mást is mutat. Minden... Teljes cikk

Mitől lesz a HR valódi stratégiai partner?

A kérdés ma már nem az, kell-e HR, hanem az: milyen HR kell. A HR ma már messze nem adminisztratív háttértevékenység. Aki versenyképes és elfogadott... Teljes cikk