kapubanner for mobile

A helyi értékeket támogatja a MOL Alapítvány új programja

Összesen 25 millió forintra pályázhatnak civil szervezetek országszerte. A négy kategóriában december 15-ig lehet pályázni.

Helyi civil szervezetek, kezdeményezések támogatására indít új programot a MOL Alapítvány. Az összesen 25 millió forintos keretű MOL Helyi Érték Programban négy kategóriában lehet pályázni országszerte: jövő generációja, kultúra, környezetvédelem-fenntarthatóság és társadalom.

Az Adj lendületet helyi közösségednek! mottójú programra december 15-ig pályázhatnak az egyesületek és alapítványok az ország 50 - a pályázati felhívásban közzétett - körzetéből. A felkért civil szakértők javaslata alapján a kuratórium körzetenként három projektet választ ki februárban, amelyekre a MOL töltőállomásain lehet szavazni 2019. április 1. és 21. között. A nyertes 50 civil szervezet egyenként félmillió forintos támogatásban részesül majd, mely összesen 25 milliós támogatást jelent.

Apáti-Tóth Kata, a MOL Magyarország kommunikációs igazgatója elmondta: azért indították a programot, hogy a helyben élők közösséggé válását segítsék és támogassák a helyi problémákra összefogással adható megoldásokat.

A pályázatnak négy kategóriája van: jövő generációja, kultúra, környezetvédelem-fenntarthatóság és társadalom. Ezek elbírálásakor előny az önkéntesség és a fenntarthatóság szemléletének érvényesítése, valamint a társadalmi innováció, azaz az újszerű megoldások használata régóta fennálló problémákra.

A MOL most induló új pályázata a MOL Alapítvány Kösz! programjának és a MOL Zöldövezet programjának megújításából született. Ezek egyébként indulásuk óta összesen 246,5 millió forinttal segítettek hazánkban. 2014 és 2017 között összesen 81.5 millió forinttal 326 szervezetet támogatott, a programban 5772 diák vett részt.

A pályázat regisztrációhoz kötött, melyre 2018. december 10-ig van lehetőségük a civil szervezeteknek a https://opa.molalapitvany.hu oldalon. A részletes pályázati felhívás és a körzetlista az alábbi linken érhető el:

https://www.molalapitvany.hu/cikk/helyi-kozossegek

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek