kapubanner for mobile

A Horvát Autópályák Vállalat elbocsájtja az alkalmazottai több mint a felét

A horvát autópálya-kezelő vállalatok átszervezésére irányuló reformtervezet keretén belül a Horvát Autópályák Vállalat (HAC) elbocsátja háromezer alkalmazottja több mint felét - írja az MTI.

A Vecernji List című horvát napilapértesülései szerint a horvát autópályák karbantartását és az útdíjszedést végző vállalat (HAC-ONC) már megtette az első lépéseket, és az év végéig közel 200 alkalmazottjától válik meg.

A végkielégítésekre a Világbanktól felvett kölcsönből 4,7 millió eurót biztosított a HAC. A autópálya-kezelő vállalatok teljes átalakítása 2020-ig történik meg, és mindössze 700-900 alkalmazott marad a vállalatnál. A tervek szerint összevonják a HAC-ot, a HAC-ONC-ot, valamint a Rijeka Autópálya Vállalatot (ARZ).

A horvát autópályákat kezelő vállalatok évek óta fizetésképtelenek és a csődeljárás szélén állnak. Az állam kedvezőtlen, rövid távú hiteleket vett fel magas kamattal, és most nem tudja fizetni ezeket. A kormány azért választotta az átszervezés modelljét, hogy elkerüljék az autópályák koncesszióba adását vagy privatizációját, hogy a külföldi tulajdonosok ne emelhessenek ellenőrzés nélkül autópályadíjat.

MTI
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek