A jogosult tanárok háromnegyede véglegesítette portfólióját
A jogosult pedagógusok több mint háromnegyede véglegesítette portfólióját az április 30-i feltöltési határidőig - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) köznevelési államtitkársága pénteken.
Emlékeztettek, hogy a rendszerben első körben azok a pedagógusok vehettek részt, akik 14 éves szakmai gyakorlattal és szakvizsgával rendelkeznek.
Az államtitkárság tájékoztatása szerint az egyszerűsített eljárásban csaknem 25 ezren regisztráltak, azaz a jogosultak 87 százaléka.
A portfólióját 21 611 pedagógus véglegesítette a határidő lejártáig. Ők 2015. január 1-jétől új besorolási státuszban, magasabb fizetésért végezhetik majd munkájukat. A végső adatok közlését egyébként hétfő délutánra ígérik.
"Az Emmi azt a többletteljesítményt ismerte el, amelyet a kedvezményezett pedagógusok pályájuk során nyújtottak" - írták a közleményben, hangsúlyozva, hogy a kormány a köznevelés megújítása során az előmeneteli rendszer kidolgozásával a hivatás jelentőségével arányos, tisztességes és értékálló bérrendszert, valamint a nagyobb szakmai teljesítményt elismerő, kiszámítható életutat biztosított a pályán lévőknek és a jövőben pályára lépőknek.
A minisztérium szerint az adatok azt mutatják, hogy a tanárok megértették, "a köznevelési rendszer minőségének javításához elengedhetetlen a külső értékelési rendszer bevezetése".

- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.20Vida Ági a Kapcsolódás Napján Milyen mintákat hozunk gyerekkorunkból, és hogyan jelennek meg a felnőtt kapcsolatainkban? Vida Ági „Hogyan hatnak a gyermekkori kötődési mintáink a felnőttkori kapcsolatainkra?” című előadásával vár a Kapcsolódás Napja 2026. november 20-án, Budapesten, a SUGÁR Moziban.
Részletek
Jegyek

Conflict Night: rémálom HR-helyzetek a színpadon