A közmunkaprogram miatt nőhet az állástalanok száma
Minden második magyar kevesebb mint 66 ezer forintból él havonta, azaz ennyien szegények - derül ki a Tárki legfrissebb kutatásából. A munkaerő-piaci problémákat javítandó folynak a közmunkaprogramok, holott nem ez a legjobb megoldás, írja az index.
A kutatásból az is kiderül, hogy a 2009 és 2012 között statisztikailag látványos volt a lecsúszás: tavaly majdnem a népesség ötödének, közel kétmillió embernek 66 ezer forintnál kisebb volt a jövedelme, miközben a felkapaszkodás szinte lehetetlen számukra. Az általános iskolai végzettségűek és a gyermeküket egyedül nevelők között vannak a legtöbben, akik úgy kénytelenek túlélni minden hónapot, hogy nem jut több 66 ezer forintnál az ő vagy családtagjaik megélhetésére.
2010 óta jelentősen szűkült a munkanélkülieknek járó juttatások rendszere, a kormány a közmunka és a munkaerő-piaci programok felé igyekszik terelni az állás nélkül maradókat. 2012-ben indultak a segélyre való jogosultságot közmunkához kötő programok.
Ugyanakkor minden hasonló akció kockázatos, az MTA és a Budapest Intézet tanulmánykötete arra figyelmeztet, hogy akár a munkanélküliség emelkedéséhez is vezethet.
A közmunkaprogram nyilvánvaló kudarca ellenére nagyon kevés figyelmet kapnak azok a kezdeményezések, amelyek fenntarthatóbb megoldásokat nyújtanának arra az élethelyzetre, amelyet a szegénység, a kirekesztettség és az ezzel nagyon sok esetben együtt járó munkanélküliség, illetve a lehetőségek teljes hiánya jellemez. A mikrohitelezéssel operáló programok, mint a 2010-ben indult Kiútprogram, vagy az Autonómia Alapítvány programjai pont az ilyen helyzetekre alkalmazhatóak, és számos sikeres projekt bizonyította az itthoni létjogosultságukat. Nemcsak segítenek a nincstelenségben, de például pénzügyi ismeretekre oktatja a bajba jutottakat, megtakarításra ösztönzi őket.
Egy másik módszer értelmében nem halat, hanem hálót adnak a rászorulóknak. Például a háztáji termeléshez szükséges munkaeszközök vásárlásához kapnak párezres hitelt az életük újrakezdésére kényszerülők.
index.hu

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!
Részletek
Jegyek