A legnagyobb magyar tulajdonú munkaerő-kölcsönző cég jött létre
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatOktóberben lezárult az egyesülési folyamat, amellyel a Gamax Informatikai és Munkaerő-kölcsönző Kft. HR üzletága megvásárolta a győri székhelyű Pannon-Work Zrt.-t.
Az egyesüléssel Magyarország jelenleg legnagyobb kölcsönzött létszámot foglalkoztató, tisztán magyar tulajdonú munkaerő-kölcsönző vállalkozása jött létre - mondta Homonnay Géza, a Pannon-Work igazgatóságának elnöke kedden Budapesten sajtótájékoztatón.
Az igazgatóság elnöke az APEH adataira hivatkozva elmondta: a teljes magyar munkaerő-kölcsönzési piac jelenleg körülbelül 43.000 fő, ebből a Pannon-Work 2.500, a Gamax 2.700 munkavállalót kölcsönöz.
Hozzáfűzte: azt szeretnék elérni, hogy az egyesüléssel megújult Pannon-Work Zrt. országos lefedettségű cég legyen, ennek Budapest is fontos része, így nemrég nyílt meg a két cég közös budapesti irodája.
Az árbevételi tervekről elmondta: a Pannon-Work idén várhatóan 6 milliárd, a Gamax pedig 9 milliárd forint árbevételt realizál, jövőre pedig - az egyesülés után - körülbelül 11 milliárd forintos bevétellel számolnak.
"Hatékonyabb vállalati struktúrában és kiváló minőségű kiszolgálással egy magyar tulajdonú vállalat is fel tudja venni a versenyt a nemzetközi hátterű cégekkel. A Pannon-Work és a Gamax HR üzletága külön-külön is jelentős szereplő volt a piacon, az egyesülés után pedig megduplázott energiával tudjuk a fellendülés okozta megnövekedett megrendelői igényeket kiszolgálni" - nyilatkozta Dr. Homonnay Géza a vállalat sajtóközleménye szerint. "Az egyesülés révén ki tudjuk használni a két cég emberi, technikai és pénzügyi erőforrásainak szinergiáját, így az elhúzódó gazdasági-pénzügyi válság közepette is képesek leszünk a hatékonyabb működésre. Ennek eredményeképpen megrendelőink igényeit magasabb színvonalon tudjuk teljesíteni" - folytatta.
Molnár Imre, a cég gazdasági igazgatója kifejtette: a munkaerő-kölcsönzés tőkeigényes tevékenység, és ugyan a Pannon-Work és a Gamax HR üzletága külön-külön is jelentős piaci szereplő volt, egyesülve hatékonyabban fel tudják venni a versenyt a nemzetközi hátterű cégekkel.
Hozzátette: a magyar munkaerőpiacon a foglalkoztatottak 2-3 százaléka kölcsönzött munkaerő. Hosszabb távon Magyarországon sem olcsóbb a kölcsönzött munkaerő, nincs árelőny, ugyanakkor ennek a foglalkoztatási formának az az előnye, hogy a megbízó cégnek nem kell foglalkoznia HR-tevékenységgel. Kiemelte: a multinacionális cégek a válság hatására ismét felismerték a rugalmas foglalkoztatási formák előnyeit, nőtt a kölcsönzött munkaerő létszáma.
Molnár Imre a 2011-es kilátásokról elmondta: a munkaerő-kölcsönzési megrendelések kétharmadát a feldolgozóiparban tevékenykedő cégek adják, így sok függ a megrendelés-állomány alakulásától, az exportpiacok konjunktúrájától. A válság miatt tavaly őszig átlagosan 40 százalékkal esett vissza a munkaerő-kölcsönzési piac, de tavaly szeptembertől kezdett magára találni, és mostanra értünk vissza a válság előtti szintre - fejtette ki. A kevésbé "válságérzékeny" szektorokban - amelyek a munkaerő-kölcsönzési megrendelések egyharmadát adják - például a banki, és pénzügyi szolgáltató központokban, call centerekben a krízis ellenére is szinten maradt a foglalkoztatottak, így a kölcsönzött munkaerő létszáma is.
Homonnay Géza szerint húsz százalékkal bővülhet jövőre a munkaerő-kölcsönzés most 130 milliárd forintosra tehető piaca - nyilatkozta a Világgazdaságnak.
A teljes munkaerőpiacon Magyarországon 2-3 százalékos a munkaerő-kölcsönzés részesedése, közel 800 cég foglalkozik ezzel.

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Izsó Balázs munkaerő-kölcsönző szakértő a Prohuman operatív igazgatója.
Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?