Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 8 éve

A Lufthansa 1300 pilótát vesz fel

Ezerháromszáz pilóta felvételét jelentette be a Lufthansa, miután megkötötte a kollektív szerződést a korábban több sztrájkot hirdető Vereinigung Cockpit pilóta-szakszervezettel - írja az MTI.

A légitársaság szerdai, MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a felek új bérmegállapodást is kötöttek, ebben legalább 2022-ig megegyeztek az átmeneti és nyugdíjkifizetésekről.

Az új szerződés összesen 15 százalék strukturális megtakarítást eredményez a pilóták személyzeti költségeiben, mivel átalakították a fizetési rendszert. Ennek nyomán százmillió eurós nagyságrenddel mérséklődik a kifizetés mértéke, a 2017-es üzemi eredmény pedig szintén százmillió eurós nagyságrendű összeggel lesz magasabb.

Hangsúlyozták, hogy a pilóták jövőbeni nyugdíjkifizetési szintje nem változik, és önkéntes nyugdíj-hozzájárulás fizetésére is van lehetőség. Ugyanakkor lehetővé teszi új junior pilóták felvételét a légitársaságnál.

Ennek megfelelően a Lufthansa bejelentette, hogy 700 junior pilótát, és 600 kapitányt vesz fel a következő években.

A Vereinigung Cockpit szakszervezettel a Lufthansa még márciusban írt alá megállapodást, miután a szakszervezet 2016-ban többször is sztrájkot hirdetett a pilóták körében. Emiatt a Lufthansát több százmillió eurós kár érte. Az érdekképviselet a bérezés és a nyugdíjjárulékok rendszere miatt kezdeményezett munkabeszüntetést.

Fotó Pixabay
MTI
  • 2025.09.25recruiTECH BLUE konferencia A BLUE konferencia azoknak a kékgalléros toborzásban és foglalkoztatásban érintett HR vezetőknek, toborzási szakembereknek szól, akik napi szinten küzdenek a céljaikért a munkaerőpiacon. Gyere el és tanuljuk, fejlődjünk közösen!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.10.01HVG Állásbörze 2025 Toborozz országosan 3 nap alatt - online, foglalj virtuális standot!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.10.14Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között. Rendezvényről rendezvényre több újítással, színesebb programokkal, felméréssel és számos csatornával is találkozhatnak az érdeklődők.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.10.21Pannon Állásbörze 2025. A Pannon Állásbörze – ahol a jövő szakemberei és a legjobb munkaadók találkoznakinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Félelmetes számok: elindult a nyár és már tombol a pedagógushiány

Alig ért véget a tanév, máris több mint 2500 pedagógiai álláshirdetés jelent meg a közszféra állásportálján – derítette ki a Népszava. A... Teljes cikk

Válságban a fuvarozás – minden eddiginél nagyobb gond a járművezető-hiány

Az európai fuvarozási és logisztikai ágazatot súlyosan érinti a kamionsofőr- és mozdonyvezető-hiány, amely a termelékenységet és a bevételeket is... Teljes cikk

DNS-be kódolt versenyelőny: fájdalmas generációváltás jöhet az IT-szektorban

Az IT-szektorban fájdalmas generációváltás kezdődhet: az AI térnyerése nemcsak a szenior tudást, de a jelenlegi készségkészleteket is elavulttá... Teljes cikk