kapubanner for mobile

A magyarok nem akarnak ötvenesekkel dolgozni

A magyarok többsége szerint nem tesz jót egy vállalatnak, ha idősebb munkavállalót alkalmaz. A Randstad Workmonitor kutatás szerint ugyan a fiatalok is nehezen találnak munkát, de még náluk is rosszabb az 55 év felettiek helyzete az álláspiacon – írja a személyzeti tanácsadó cég közleménye.

Míg a magyarok többsége támogatja, hogy a munkaadója 25 éves vagy ennél fiatalabb pályázót vegyen fel az üres pozíciókba, az 55 év felettiek alkalmazását a válaszadók 65 százaléka elutasítaná – derül ki a Randstad Workmonitor 2013 tavaszán felvett adataiból. Ez nemzetközi szinten a harmadik legmagasabb eredmény – nálunk csak a csehek és a szlovákok elutasítóbbak az idősebb munkavállalókkal szemben, de a különbség mindössze 1-2 százalék.

Ezzel összefüggésben a megkérdezettek 96 százaléka gondolja úgy, hogy az 55 évesnél idősebbek nehezen találnak új állást, és 90 százalék szerint a nyugdíj előtt állóknak gyakran kell elvállalniuk a végzettségüknél alacsonyabb szintű munkát. "A kutatás alapján a magyar fiataloknak is gondot jelent az elhelyezkedés, de a válaszadók az 55 évesnél idősebbek helyzetét még a pályakezdőkénél is borúsabbnak látják" – tette hozzá Baja Sándor, a Randstad Hungary ügyvezető igazgatója.

Csak a tudás számít

A válaszadók véleményét igazolják a munkaerő-piaci statisztikák is: az Eurostat adatai szerint 2013 első negyedévében az 55 év feletti álláskeresőknél 52 százalékos volt a hosszú távú munkanélküliség, míg a fiataloknál csak 28 százalékos. "A teljes munkanélküliség jóval nagyobb a fiatalok körében, így a 44 ezer idősebb munkavállalóval szemben 92 ezer pályakezdő keres jelenleg is munkát – árnyalta a képet Baja Sándor. – Kétségtelen ugyanakkor, hogy a fiatalok a rugalmasságuknak köszönhetően könnyebben és gyorsabban találnak állást."

Az idősebbek számára a nagyobb tapasztalat jelenthetne előnyt, de a felmérés adatai alapján a megkérdezettek 64 százaléka szerint a fiataloktól is elvárják a munkatapasztalatot a megfelelő végzettség mellett. "A munkaadóknak nem papír kell, hanem használható tudás, bármilyen korú álláskeresőt alkalmaznak végül. Ezért a fiataloknak a gyakorlatorientált képzésekre és a valóban szakmai tudást biztosító gyakornoki programokra érdemes koncentrálniuk, az idősebb munkavállalóknak pedig folyamatosan frissíteniük kell ismereteiket" – magyarázta a személyzeti tanácsadó cég ügyvezető igazgatója.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek