A mesehősök, akikért minden kislány odavan
Aligha akad olyan kislány, aki ne rajongana valamelyik Disney-hercegnőért, és ez a tendencia már évtizedek óta tartja magát. Talán nem véletlen, hogy a múlt évszázad gyermekei éppen úgy odavoltak ezekért a híres hercegnőkért, mint a harmadik évezred kislányai. Van ugyanis valami kortalan mondanivalójuk, amit ha szülőként meghallunk, máris nem berzenkedünk az ellen, hogy rózsaszínbe vagy világoskékbe boruljon a kislányunk szobája (is).
Mert hogy kétféle szülő van: az egyik, aki már a gyermek születése előtt kijelenti, hogy márpedig ő nem fog engedni semmiféle hercegnős nyomásnak, a másik pedig tudja, hogy addig vannak elvei, ameddig a gyermekének nincs saját akarata…
Mit üzennek a Disney-hercegnők?
A Liliput Játékvilág kínálatában mesehősök is szép számmal megtalálhatóak, és nem hiányozhatnak onnan a neves mesevilág hercegnői sem, akik már hosszú idő óta a kislányok nagy kedvenceinek számítanak.
De vajon miért van ez így? Mi az, ami annyira kortalan, hogy ugyanúgy van mondanivalója még most is? Hiszen a világ változott, a nők egyenjogúsági törekvései is célt értek, épp ezért azt gondolhatnánk, hogy már nincs is szükség ezekre a hercegnőkre. Nagyobbat azonban aligha tévedhetnénk.
Egyetemes üzenetük az, hogy soha nem szabad feladni, és ez igazán örök érvényű. Történjék bármi, a töretlen optimizmus, a kitartás és a kedvesség mindvégig megmarad ezekben a csinos hercegnőkben, így méltó módon állhatnak példaként minden kis- és nagylány számára is.
Miért van ott a helyük minden kislány szobájában?
Ha a fenti üzenet nem lenne elegendő indok és érv, akkor az már többet nyomhat a latban, hogy ezekkel a hercegnőkkel számtalan dolgot meg fog tudni tanulni a gyermekünk.
A szerepjátékok során ugyanis hihetetlen mértékben fejlődik az empátiájuk, a szociális készségeik, illetve a fantáziájuk is.
És akkor arról még nem is tettünk említést, hogy sokszor vigaszt és menedéket is lelnek egy-egy ilyen mesehőst ölelve, éppen ezért nem tanácsos megfosztani őket ettől a lehetőségtől.
Sőt, akadnak építőjátékos változatai is a Disney-hercegnőknek, amivel pedig a finommotorikájuk és a koncentrációs készségük fog fejlődni, így végképp megéri ilyen jellegű játékokba invesztálni.
Az egyensúly a fontos!
Cikkünk elején utaltunk arra, hogy nem minden szülő rajong ezekért a mesékért vagy mesehősökért. Ugyanakkor fontos tudni, hogy a gyermek ízlése egy idő után leválik a miénkről, és érdemes figyelembe venni, hiszen ezzel bátoríthatjuk, erősíthetjük őt. A teljes tiltás soha nem lesz kifizetődő, inkább hagyjuk, hogy gyermekünk megmutassa, ő miért szereti ezeket a csinos és okos lányokat.
Így ha mi magunk nem is rajongunk a Disney-hercegnőkért, tanácsos engedni őket ezekkel játszani, hogy ne maradjon tüske bennük. Amint az a fentebbiekből is látszik, hasznos játékok, és ha már eleget játszottak velük a lánykák, mutathatunk nekik mást is – akár a Liliput Játékvilág kínálatából is!
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?