A minimálbér lesz a téma
A munkaadói oldal jövő évre vonatkozó javaslata 50 ezer forint, míg a munkavállalók 55 ezer forintos minimálbért tartanak elfogadhatónak.
Hétfőn dönthet a 2004-es minimálbérről az Országos Érdekegyeztető Tanács - mondta Rolek Ferenc, a munkáltatói oldal szóvivője. Abban a munkaadói és a munkavállalói oldal is egyetért, hogy a minimálbér összege legyen adómentes, ám a pontos összegről csak a hétfő délutáni plenáris ülésen születik döntés. A munkaadói oldal jövő évre vonatkozó javaslata 50 ezer forint, míg a munkavállalók 55 ezer forintos minimálbért tartanak elfogadhatónak. Mint ismert, a jövő évi költségvetés tervezésekor a kormányzati, harmadik oldal 53 ezer forintos minimálbérrel számolt, és átlagosan 6-8 százalékos bruttó átlagkereset-emelkedést prognosztizált. Veres János, a PM politikai államtitkára korábban kifejtette: csak egy reális mértékű minimálbér-megállapodás után tud a kormányoldal tárgyalni a legkisebb bér adómentességéről.
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.20Vida Ági a Kapcsolódás Napján Milyen mintákat hozunk gyerekkorunkból, és hogyan jelennek meg a felnőtt kapcsolatainkban? Vida Ági „Hogyan hatnak a gyermekkori kötődési mintáink a felnőttkori kapcsolatainkra?” című előadásával vár a Kapcsolódás Napja 2026. november 20-án, Budapesten, a SUGÁR Moziban.
Részletek
Jegyek
- 2026.12.09Teljesítménymenedzsment képzés A teljesítménymenedzsment rendszer elemeinek megismerése és a résztvevők felkészítése egy eredményes teljesítménymenedzsment rendszer bevezetésére és működtetésére.
Részletek
Jegyek

Conflict Night: rémálom HR-helyzetek a színpadon