kapubanner for mobile

A minimálbért is meg lehet keresni diákmunkával

Érdemes már a tanév vége előtt nyári munkára jelentkezni. A szorgalmas fiatalok a minimálbért is megkereshetik egy hónapban.

images

images

"Roham még nincs, de gyűlnek már a jelentkezések" – mondta a diákok nyári munkára való regisztrációjáról Kurdi Ferenc, a Pannon-Work Iskolaszövetkezet igazgatósági tagja. A munkaerő-közvetítő tavaly nyáron több mint nyolcezer fiatalnak adott munkát országosan. Idén ugyanekkora létszámmal, ám több jelentkezővel számolnak.

„Mivel csökkentek a felsőoktatásban az ösztöndíjas helyek, többen lesznek, akik munkával akarják előteremteni az önköltséget” – vélekedett Kurdi Ferenc.

A jelentkezési dömpingre több iskolaszövetkezet is a tanév végén, azaz június közepén számít, pedig akkortól akár már dolgozhatnának is a diákok, ha időben regisztrálnak. A munkakínálat sokrétű: a szórólaposztástól, a gyártósori összeszerelési munkán, csomagoláson, szállodai kisegítésen, árufeltöltésen és gyümölcsszedésen át a pénztárosig terjednek a megpályázható állások. A fiatalok számára talán legfontosabb kérdés, hogy mennyit kereshetnek. Íme a válasz: bruttó 535 forintot óránként, így – ha napi nyolc órát dolgoznak – elérheti fizetésük a bruttó 93 ezer forintos minimálbért.

Előnyt jelent a nyelvtudás, a számítógép-kezelői ismeret, a jogosítvány, s bármilyen más, speciális készség. Nagyobb eséllyel kap munkát az a diák, aki év közben is dolgozik, s aki minden munkalehetőséget elfogad. A munkavállaláshoz szükséges a személyi iratokon és diákigazolványon (vagy tanulói, illetve hallgatói jogviszonyról szóló igazoláson) kívül bankszámlaszám, 18 éven aluliaknak pedig szülői vagy törvényes képviselői hozzájárulás is.

Kisalföld
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!info button Részletek ticket button Jegyek