A minisztérium vizsgálja az orvoskamara-botrányt
A feltárt gazdálkodási problémák miatt kezdeményez az Emmi vizsgálatot a Magyar Orvosi Kamaránál. Korábban a kamara felügyelőbizottsága és elnöksége kölcsönösen próbálta megbuktatni egymást.
Közleményük szerint a Magyar Orvosi Kamara (MOK) felügyelőbizottsága (fb) fordult kérelemmel az Emberi Erőforrások Minisztériumához (Emmi) a Magyar Orvosi Kamaránál vélt működési és gazdálkodási problémák miatt. Az Emmi erről részletes tájékoztatást küldött az Állami Számvevőszék és a Miniszterelnökség részére, amelyben jelzi, hogy indokoltnak tartja a vizsgálat megindítását - tették hozzá.
Bánki Magdolna, a felügyelőbizottság elnöke korábban arról beszélt – ahogy arról a HR Portal is beszámolt –, hogy a kamara gazdálkodásában több szabálytalanságot tapasztaltak, ezért a számvevőszékhez, az adóhatósághoz és az adatvédelmi hivatalhoz fordultak. Utóbbihoz azért, mert véleményük szerint a kamara úgy kötött az orvosokra csoportos életbiztosítást, hogy adataik átadásához nem kérte beleegyezésüket.
Múlt csütörtökön azt mondta, hogy a MOK elnökségének visszahívását kezdeményezi a köztestület felügyelőbizottsága a február 8-ra összehívott rendkívüli országos küldöttközgyűlésen. Bánki Magdolna közlése szerint erre a lépésre azért van szükség, mert az fb álláspontja szerint több ponton is sérül a kamara jogszerű működése, az elnök és az elnökség továbbra sem tisztázta a gazdálkodás ellenőrzése során felmerült visszásságokat, és folyamatosan ellehetetlenítik a felügyelőbizottság munkáját. Az fb elnöke Balog Zoltán humánminisztertől ugyanakkor felügyelőbiztos kinevezését kérte.
Az ügy pikantériája, hogy a MOK már korábban meghirdetett egy küldöttgyűlést február 15-ére, amelyen a felügyelőbizottságot szerették volna visszahívni. Azzal, hogy az fb a MOK-elnökség visszahívására korábbi időpontot választott, keresztülhúzta a MOK számításait.
Éger István, a MOK szerint ugyanakkor a kamara felügyelőbizottsága valótlanságokat állít a kamara gazdálkodásával kapcsolatban, ezzért is hívták össze alapszabályszerűen küldöttközgyűlést, amelynek napirendjén a felügyelőbizottság visszahívása és az alapszabály módosítása szerepel.
Bánki Magdolna hétfőn az MTI-t is arról is tájékoztatta, hogy az adatvédelmi biztos határozata szerint a MOK megsértette az orvosok személyes adatok védelméhez fűződő jogát.
A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság MTI-nek megküldött határozata szerint az érintettek által a kamarai tagfelvételi kérelemben megadott adatok kezelésére rendelkezik ugyan a tagok hozzájárulásával, de ezen adatkör nem fedi le a biztosító részére továbbított adatokat.
A hatóság állásfoglalása kimondja továbbá, hogy a MOK kizárólag a (kamarai) tagsági jogviszony létesítése, fenntartása és megszüntetése, valamint az abból származó jogok és követelések érvényesítése céljából kezelheti az orvosok adatait. A tagok hozzájárulása így nem terjed ki a más célból, például biztosítás megkötése érdekében végzett adatkezelésre - olvasható a határozatban.

Megsértették a személyes adatok védelméhez fűződő jogot

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?