A munkavédelem helye a vállalati szervezetben

Számos tanulsággal szolgált az az Egyesült Államokban elvégzett országos kérdőíves felmérés, amely a munkavédelem vállalaton belüli helyzetét és a munkavédelmi vezetők munkájukhoz való viszonyát vizsgálta a különböző ágazatokban működő szervezeteknél. A kutatási eredményekből kiderült, hogy a munkavédelmi szakembereknek ma jellemzően túl kevés erőforrás áll a rendelkezésükre egy olyan folyamatosan változó világban, ahol a feladataik megsokszorozódtak. A rájuk nehezedő nagy nyomás ellenére azonban sok válaszadó vélte úgy, hogy képes ezekhez a változásokhoz alkalmazkodni, és olyan hatékony, eredményes programokat kidolgozni, amelyek nemcsak a munkahelyi balesetek és megbetegedések esélyét csökkenthetik, hanem hozzáadott értéket teremthetnek szervezetük számára.

A munkavédelmi szakemberek elkötelezettsége és motivációi

Annak ellenére, hogy a munkavédelmi munka igen megterhelő lehet, a megkérdezett munkavédelmi vezetők 84%-a nyugdíjazásáig ezen a területen kíván tevékenykedni. Túlnyomó többségük ezt a munka által nyújtott elégedettséggel indokolta: pl. mert "nagyon jó érzés segíteni másoknak, hogy jobb, biztonságosabb és egészségesebb körülmények között végezhessék a munkájukat".

Mások a feladatok érdekességét és változatosságát nevezték meg ösztönző erőként. Kisebbségben voltak azok, akik számára a munkavédelmi beosztás ugródeszkát jelent, illetve akik nem találnak igazán örömet a munkájukban. Az egyik munkavédelmi koordinátor elmondta, hogy nem a saját döntése, hanem a vállalat igénye miatt került ebbe a beosztásba, és nagyon nehezen tudja elérni, hogy komolyan vegyék, mivel a munkavédelmet a vezetőség inkább szükséges rossznak tekinti.

Az alábbiakban a munkavédelmi vezetők kérdőívre adott válaszaiból következnek szemelvények.

Mit élvez a leginkább a munkájában?

- Mások foglalkozás-egészségügyi és munkavédelmi képzését és oktatását. A szakmai kollégákkal és a dolgozókkal folytatott együttműködést, segíteni másokon.
- A feladatok sokszínűségét, a sérülések és a veszteségek megelőzését, a technikai és adminisztratív feladatok váltakozását. Együtt dolgozni különféle csoportokkal (ügyfelek, munkavállalók).
- Az emberekkel foglalkozást. Nagyon jó érzés látni, milyen átalakuláson mennek keresztül a dolgozók, amikor tényleg megértik a munkavédelmi politikák és programok lényegét, nem pusztán végrehajtják azokat.
- Kapcsolatba kerülni emberekkel a világ minden részéről, annak érzése, hogy fontos, amit csinálok.
- Különböző kultúrákból és országokból származó emberektől tanulhatok. Érzem, hogy a munkám hasznos az embereknek és a környezetnek.
- A sokszínűséget. A cégemnek több mint 100 helyen vannak létesítményei, és több mint kétszáz ügyfele van. A munkavédelem minden területe hozzám tartozik. Minden nap valami új feladat vár rám.
- Lehetőségem van arra, hogy változtassak az emberek életén. Anyák, apák, feleségek és férjek bízzák rám nap mint nap a szeretteiket, és az én felelősségem, hogy a nap végén épségben kapják vissza őket. Bíznak bennem és a vállalatban, hogy biztonságos munkakörnyezetet teremtünk a számukra, és én nagyon komolyan veszem az ezzel járó felelősséget.
- Az azonnali eredményeket. Amikor az ember látja, hogy a munkája közvetlenül a sérülések számának és súlyosságának csökkenését eredményezi, az nagyon jó érzéssel tölti el.
- Megmutathatom az embereknek, hogy nem kerül több időbe biztonságosan végezni a munkájukat.
- Fontos szerepet játszom a munkavállalók egészségének és biztonságának védelmében, és abban, hogy a rám bízott létesítmény környezetbarát legyen, és betartsa az előírásokat.

Mi volt az a tette az elmúlt év során, amellyel a legtöbbet javított a munkaadója foglalkozás-egészségügyi és munkavédelmi programján?

- Elindítottam egy "Rajtakaptalak, hogy biztonságosan dolgozol!" elnevezésű akciót. Egy sorsjegyet adunk azoknak a dolgozóknak, akiket "rajtakapunk", hogy biztonságosan végeznek valamilyen feladatot. Hetente tartunk sorsolást, ahol különféle nyeremények közül választhatnak, amelyek mindegyikén valamilyen munkavédelmi üzenet szerepel. Az akcióban részt vevő termelésirányítók számára havonta tartunk sorsolást.
- Egy órabérben dolgozó munkást tettem meg a munkavédelmi bizottság elnökévé. Ezáltal a dolgozók szívesebben vesznek részt a vállalat munkavédelmi programjában.
- Végre sikerült hosszú távú (10 éves) célokat kitűznünk a munkahelyi balesetek csökkentésére. Az eredményekről folyamatosan tájékoztatjuk a vállalat elnökét. Ezzel a termelésirányítók egy olyan támpontot kaptak, amely segít nekik a kitűzött célokra összpontosítani.
- Valamennyi létesítményünk számára havonta megjelentetek egy munkavédelmi hírlevelet, amelyben az általam "prédikáltakat" alátámasztó legjobb gyakorlati példákat és szakmai véleményeket ismertetem. A munkavédelmi kultúra meggyökerezéséhez a vezetők részvételére is szükség van. A munkaadóm azonban az üzemi baleseteket sajnos az üzleti tevékenység velejárójának tekinti.
- Oktatóként bevontam a közvetlen termelésirányítókat a munkavédelmi programba, megnövelt feladatkörüket pedig hivatalossá és programszerűvé tettem.
- Az üzemvezetővel megérttettem, hogy a biztonság nem csupán az én dolgom, és ezáltal jelentősen növeltem a szervezeti hierarchia valamennyi szintjének felelősségét és elszámoltathatóságát. A biztonságos munkavégzéssel kapcsolatos felelősség terhét átruháztam azokra, akikre tartozik.
- Elkészítettem egy kockázati kimutatást a felső vezetés számára, hogy az erőforrásokat oda összpontosíthassák, ahol azok a legnagyobb megtérülést biztosítják.
- Sikerült elérnem, hogy a termelésirányítók éves teljesítményértékelése során a foglalkozás-egészségügyi és munkavédelmi szempontokat is figyelembe vegyék. Ezáltal a "biztonság mindenekelőtt" üzenete eljutott az üzemekbe, és az eddig érdektelen vezetőket is felrázta.
- A kockázati szint csökkentése érdekében bevezettük az új gyártási eljárások ergonómiai értékelését és a meglévő munkaállomások felülvizsgálatát, a munkavédelmi oktatást pedig a szervezet minden tagja számára kötelezővé tettük.
- Meggyőztem a vezetőséget, hogy részmunkaidős munkavédelmi beosztásomat változtassák teljes munkaidős beosztássá. Ez lehetővé tette, hogy gyakrabban és hosszabb időt töltsek a helyszíneken, és szakmailag alaposabban láthassam el a feladatomat.
- Három automatikus újraélesztő berendezést telepítettünk a 650 főt foglalkoztató üzembe, valamint (kötelező és önkéntes) elsősegély és újraélesztési tanfolyamokat szerveztünk.
- Egyetlen tettem? Ilyet nem tudok említeni. Minden, amit az elmúlt 3 év során a vállalatnál végeztem, az elmúlt év során hozta meg a gyümölcsét. Végre az események kivizsgálására és jelentésére, a munkavállalók részvételére, a munkavédelmi oktatásra, az auditálásra, a korrektív intézkedésekre stb. vonatkozóan strukturált munkavédelmi folyamatok vannak érvényben a vállalatnál.

A munkavédelem helye a szervezetben

A szervezet támogatása nagyon fontos a munkavédelmi vezetők számára. Azoknak a válaszadóknak, akik "kiválónak" illetve "nagyon jónak" minősítették vállalatuk munkavédelmi és foglalkozás-egészségügyi programját, 94%-a úgy válaszolt, hogy a felső vezetők aktívan támogatják a munkáját. Ezzel szemben azoknak a többsége (63%), akik átlagosnak illetve gyengének minősítették a programot, a felső vezetés támogatásának hiányáról számolt be.

Ezért a szakemberek számára alapvető fontosságú kérdés, hogy hogyan lehet az igazgatókat és felső vezetőket jobban bevonni az üzemi szintű munkavédelmi tevékenységekbe. A vezetők elkötelezettségének megerősítése egyrészt fejleszti a vállalati kultúrát és segíti a hatékonyabb döntéshozatalt, ennek eredményeként pedig biztosíthatják a szükséges forrásokat a munkavédelmi és foglalkozás-egészségügyi programokhoz.

Mivel a nagy létszámú munkavédelmi csapatok egyre inkább ritkaság számba mennek, a munkavédelmi vezetők többé nem végezhetik elszigetelten a munkájukat, és tevékenységüket nem korlátozhatják pusztán a jogszabályi előírások betartatására. Sikeres működésükhöz elengedhetetlen a vállalat vezetőinek támogatása mellett a dolgozók felelősségvállalása és elszámoltathatósága, valamint a munkavédelem fizikai és pszichológiai elemeinek egységes figyelembe vétele is. Ezeknek a szempontoknak a fontosságát a válaszadókkal készített interjúk is megerősítették.
  • 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Életveszélyben a jegyvizsgálók? Döbbenetes támadások a MÁV és a Volán járatain

2025-ben 179 alkalommal érte bántalmazás a vasúti és közúti közlekedésben szolgálatot teljesítő dolgozókat - közölte a MÁV-csoport vasárnap közleményben. Teljes cikk

Havazás, ónos eső - korlátozottan működnek a bíróságok, egyes iskolák online oktatásra állnak át

Felhívást adott ki a Zala Vármegyei Területi Védelmi Bizottság a péntek délelőtt várható jelentős mennyiségű ónos eső miatt; a zalai... Teljes cikk

Munkahelyi baleset: mit kell tennie a dolgozónak és a munkáltatónak?

Egy munkahelyi baleset nemcsak váratlan, de komoly következményekkel is járhat a dolgozó egészsége és megélhetése szempontjából. Éppen ezért... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek