kapubanner for mobile

A NAV miatt pórul jártak a diákmunkások

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Lapunk is beszámolt arról, hogy a multicégek kifizették volna az I Love Diákmunka diákszövetkezet bajba jutott diákjait, akik hónapok óta várják a fizetésüket. Ám a NAV jelezte az érintett cégek felé, hogy minden pénzre a felhalmozott adótartozás fedezeteként van szükség, ezért nem fizethetnek közvetlenül a bérükre váró fiataloknak - írja a HVG.

Miután országos botrány lett abból, hogy nem kapták meg fizetésüket a becsődölt diákszövetkezettől, felmerült egy megoldás, ami kihúzta volna őket a bajból: azok a cégek fizették volna ki őket, ahol ténylegesen ledolgozták ezt a kifizetetlen időszakot.

A HVG információi szerint hétfőn a NAV kapcsolatba lépett az egyik érintett céggel, és felhívták a figyelmüket arra, hogy kizárólag az adóhatóság adott letéti számlára utalhatják át a szerződésük alapján járó összeget. A diákoknak ez nagyon rosszul jön, hiszen már bízhattak abban, hogy egyszerűen jutnak a pénzükhöz.

„Sajnos az érintett cégeknél azzal jelentkezett a NAV, hogy a közvetítő mögött álló cégnek járó összegeket helyből lefoglalják. Vagyis hiába fizetnének a gyerekeknek, nem tudják megtenni, mert akkora adótartozásról van szó, hogy az adóhatóság ennek csökkentésére mindent visz, amit tud” - erősítette meg a hvg.hu-nak Fiák István, a Magyarországi Diákvállalkozások Országos Érdekképviseleti Szövetségének (DiákÉSZ) elnöke.

A pórul járt diákokat a DiákÉSZ gyűjtötte össze, itt találták ki érdekükben ezt a lehetséges jogi megoldást: a tényleges foglalkoztatóik megvették volna a diákoktól a díjkövetelésüket. Így ők azonnal hozzájutottak volna a pénzükhöz, hiszen sokan ebből fizetnek albérletet, vagy már a nyárra szánták a fizetésüket.

HVG
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek