A török hagyományok is bemutatkoznak az idei Mesterségek Ünnepén
A Magyar-Török Kulturális Évad alkalmából az idei Mesterségek Ünnepének díszvendége Törökország lesz, ezért kiemelt szerepet kap a török hagyományok bemutatása, valamint azok a magyar népművészetben való megjelenése is.
Augusztus 17. és 20. között rendezik meg az ország legnagyobb népművészeti fesztiválját, a Mesterségek Ünnepét a Budai Várban, ahol csaknem ezer magyar és külföldi kézműves portékáit tekinthetik és vásárolhatják meg az érdeklődők, valamint csaknem száz látványműhelyben ki is próbálhatják az egyes mesterségeket - közölte az eseményt szervező Népművészeti Egyesületek Szövetsége az MTI-vel.
A Magyar-Török Kulturális Évad alkalmából mintegy húsz török alkotóművész vesz részt a fesztiválon. A legkülönlegesebb mesterség az ebru festés lesz, ahol egy edénybe töltött víz tetejére öntött festék segítségével jelenítenek meg mintákat a papíron. Mellette többek között kalligráfus, nemez- és bábkészítő mester, szövő, rézműves és üvegfújó mesterek, valamint népzenészek és néptáncosok érkeznek a rendezvényre, hogy minél szélesebb körben bemutassák a látogatóknak a török kulturális hagyományokat. A rendezvény idei kiemelt témája, hogy bemutassa a török hatásokat a magyar népművészetben. Ennek keretében a két nemzet népi díszítőművészetében fellelhető olyan hasonlóságokat is megismerhetik meg az érdeklődők a látványműhelyekben és a mesterségbemutatókon, mint a gránátalma, a tulipán, vagy a kacsos-indás motívum.
Sok más műhely mellett az asszonyműhelyben a Galgamente népi kézimunkáit, díszítményeit, hímzéseit, mutatják be és ki is lehet próbálni azokat. A székkötő műhelyben az érdeklődők végig követhetik egy szék ülőkéjének elkészítését, amely hagyományos baranyai sváb kötés és az egész világon egyedülálló, de elmélyedhetnek a Zala vármegyei hetési hímzés letenyei hímzés, vagy a zalai fehér hímzés öltéstechnikájában is. Megismerkedhetnek továbbá a Pannónia csipke.
A Dísz téren, a Hagyományok Háza Fabatka Porta népi játszóterén sok más mellett gyerekjátszóval, kézműves foglalkozásokkal, koncertekkel, táncházzal, mesemondókkal és a régi idők játékaival várják a családokat, de a Bihari Népművészeti Egyesület Góré népi játszóháza és a Bodorka Népmesei Kiskonyhája szintén tartalmas programokat kínál kicsiknek és nagyoknak.
A díszvendég ország mellett üzbég, kazah, koreai, mongol, türkmén, kínai, angol és lengyel mesterek is gazdagítják az idei rendezvény programját. Kínából kalligráfus, Üzbegisztánból szőnyegszövő, miniatűr festő, ékszerkészítő és harangkészítő mester érkezik, Koreából a hagyományos hanji készítését ismerhetik meg, az Egyesült Királyságból érkező kalapkészítő mester pedig történelmi és kortárs nemezkalapokat készít, a hagyományos kézi nemezelési technikákat alkalmazva.
A Szentháromság téri nagyszínpadon a fesztivál minden napján a magyar nép- és világzene olyan jeles képviselői lépnek fel, mint Pál István Szalonna és Bandája, Balogh Kálmán Gipsy Cimbalom Band, Petrás Mária és Zenekara, Tímár Sára és Zenekara, a Fitos Dezső Társulat és a Magyar Nemzeti Táncegyüttes. A divat iránt érdeklő közönséget pedig a népi ihletésű, újragondolt ruhákat felvonultató FolkTREND divatshown várják.
Augusztus 20-án ünnepélyes aratófelvonulással és kenyéráldással köszöntik majd Szent István napját és az új kenyér ünnepét.
Vannak még, akik tovább éltetik a népi mesterségeket (+videó)
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A babóti általános iskolában meghirdetett tanári állásra közel százan jelentkeztek a Maldív-szigeteki álomutazás ígéretével. Már a második... Teljes cikk
Milyen munkahelyet kívánnának a lányaiknak az apák? Ezzel a kérdéssel indította idei nőnapi kezdeményezését a Dreher Sörgyárak. A vállalat... Teljes cikk
Vádat emeltek két orvos, valamint két társuk ügyében, akik két éven át törvénybe ütközően, közfinanszírozásra végeztek műtéteket a... Teljes cikk
- Ez alapján választanak szakmát a magyar fiatalok 1 hete
- MI-fejlődés ingyen: Itt a program, ami időt ad a cégeknek 3 hete
- Lezárult a "Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja" program 2 hónapja
- Ezek az állások tarolnak 2026-ban - itt a LinkedIn toplistája! 3 hónapja
- Sikervakságban szenved a HR szakma 3 hónapja
- 10 milliárd forintos uniós program indul az alacsony végzettségű álláskeresők támogatására 3 hónapja
- Ez mentheti meg a bajba jutott hallgatókat az egyetemeken 4 hónapja
- A mentorprogram, mint a sikeres beilleszkedés kulcsa 4 hónapja
- Új esély a munkaerőpiacon: több mint 26 milliárdból támogatják a roma nők foglalkoztatását 4 hónapja
- HR Tehetségek 2025: Bakos Dóra 4 hónapja
- Valós emelés a nyugdíjaknál, duplázás a családi pótléknál – erre készülne a Tisza-kormány 4 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?