A trükközés miatt még csökkenhet is a minimálbéres dolgozók fizetése
Sok vállalkozás megpróbálja kivédeni a szakképzettek garantált bérminimumának 25 százalékos emelését. A minimálbér 15 százalékos emelése is gondot jelent. A nemzetgazdasági tárca kiemelt ellenőrzéseket ígér.
„A helyi bértárgyalások alapján már látszik, hogy sok cég megpróbálja megúszni az emelést. Elsősorban a munkakörök átminősítésével próbálkoznak, hogy ne kelljen a szakképzettek magasabb bérminimumát kifizetni, hanem csak a sima minimálbért” - mondta a VG-nek Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke.
A munkakörök egy részében ugyanis törvény írja elő a középfokú végzettséget, így ezek esetében nehezebb trükközni. Folyamatosan keletkeznek viszont olyan munkakörök a versenyszférában, amelyeket képtelen követni a törvény, ezért sok helyen könnyen lehet babrálni a feladat ellátásához szükséges végzettséggel - mutatott rá Kordás László. Az átminősítés akár oda is vezethet, hogy az érintett munkavállalóknak kevesebb lesz a nettó fizetésük 2017-ben, mint az idén.
A munkaügyi hatóság minden évben kiemelten kezeli a jogszabályban meghatározott összegű munkabér kifizetésének érvényesülését - válaszolta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) a lap arra vonatkozó kérdésére, hogy tervez-e a kormányzat bármilyen intézkedést vagy ellenőrzést. A 2017. évi munkavédelmi és munkaügyi ellenőrzési irányelvek is rögzítik - emelte ki a tárca -, hogy a vizsgálatok kiemelt feladata a bejelentés nélküli foglalkoztatás feltárása mellett a kötelező legkisebb munkabérre és a garantált bérminimumra vonatkozó szabályok betartásának ellenőrzése. A jövő évben a hatóság kifejezetten vizsgálni fogja, hogy adott személy ugyanabban a munkakörben ugyanazon besorolás szerint van-e foglalkoztatva, mint 2016-ban volt - hangsúlyozta az NGM.
vg.hu

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?